Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1960. május 4., IV. rendes ülés
- 8 -SG Dékán - néhány hozzászólás után - megjegyzi, hogy a Kolloid-kémiai TaSoratórium problémáival az illetékesek bevonásával foglalkozni fog. Halász Klődné. az Iden»na.yelvi Lektorátus vezető.le szóvá teszi, hogy aeeazámolóWn a Lektorátus részéről semmiféle tudományos munka nem szerepel, holott S.Heksoh Ágnesnek most van megjelenés alatt egy kiváló pedagógiai dolgozata. dzalai professzor megjegyzi, hogy a Doktorátustól beküldött jelentésben van e©' megjegyzés, amely szerint a Lektorátus tudományos munkával nem foglalkozik, és ezert nem szerepeltette azt a felsorolásban. Dékán felveti a tudományos utánpótlás kérdését. Koch professzor kijelenti, hogy az sványtani Intézetnél fiatal utánpótlás nincs, és a kevés óraszám miatt nem tudnak a hallgatókkal kellően foglalkozva utánpótlást nevelni. Megemlíti, hogy külföldön milyen nagyméretű geológiai kutatások folynak és a külföldi egyetemeken az oktatástól függetlenül sok olyan állás van, amelyek kifejezetten az utánpótlást vannak hivatva szolgálni. Sajnálatos tényt jelent számukra a legutóbbi felmérés is, mert a kis óraterhelés sem fogja lehetővé tenni a tanszeaélyzet létszámemelését, űzzél az utánpótlás-kérdéssel igy áll Debrecen, de a budapesti egyetem is. Dékán megemlíti, hogy a Minisztérium által elrendelt kari felmérés eredményeként az 1960/61. tanévben 73 uj állást kellene kapnia a Karnak . ózalai professzor megemlíti, hogy a 8,3 órás oktatási norma egyáltalán nem mutatja azokat az órákat, amelyeket e 8,5 órák elökészitése jelent. Kevés a tudományos munkatárs és nincs, ill. kevés a laboráns. Kiss professzor megjegyzi, hogy a fiatal káderek fejlődésénél súlyos akadályként fog jelentkezni a nagy óraszám: pl. intézetében egy-egy asszisztensnek heti 20-05 órás oktatási elfoglaltsága van. Több esetben kérte már, hogy intézetében ne legyenek olyan különbözők az óraszámok az 1. és II. félévben. Dékán összefoglalásként megállapítja, hogy a tudományos munka a Karon kielégít©, do a további fejlődést több nehézség gátolja, igy pl. a laboráns-hiány, a legtöbb oktató túlterhelése, bizonyos gazdasági problémák. A Kolloid-kémiai Laboratórium kérdésével foglalkozni fognak. 48. Ifepedlk napirendi pont: Az egyetemi doktori címről és az egységes doatori szabályzatról 3Zóló minisztériumi utasítás ismertecése. Dékán felkéri dr.Grasselly Gyula tudományos kutatót, hogy az uj doktori szigorlattal kapcsolatos tervezetet, amelyet Wagner professzorral közösen dolgoztak ki, terjessze elő. Graasell^/Gyula tudományos kutató felolvassa a javaslatot /lásd 4.az. A Kari Tanács Szabó Zoltán, Kalmár László, Miháltz István, Koch Dándór professzorok, Balog János adjunktus, Grasaelly Gyula tudományos kutató és a dékán hozzászólása után kisebb, nem lényegbevágó módosításokkal elfogadja a javaslatot.