Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1960. február 24., III. rendes ülés
kiválóbbat - folytatja az egyszer elkezdett fakultativ nyelv tanulását évig, a legtöbben egy-két feléves tanulás után abbahagyják, anélkül, hogy tanulásuk igazi célját elérték volna. Mindez az órarendi nehézségek következménye, holott tanulási kedvben hallgatóinknál nem lenne hiány. Természetesen a nyelvtanulási kedv fellángolásában nagy része van annak, hogy a külföldi utazások lehetősége ma már a hallgatók számára sem elérhetetlen. Ez a magyarázata annak az igénynek is, amelylyel diákjaink részéről egyre gyakrabban találkozunk, t.i, hogy szeretnének megtanulni beszélni az illető nyelven. Erre a feladatra viszont a jelenlegi nyelvoktatási körülmények között nem vállalkozhatunk nyugodt lelkiismerettel, hiszen figyelembe véve a szorgalmi idő rövid voltát s a heti kétórás óraszámot, egy nyelv 'megtanulááára" évenként mintegy 50 óra áll rendelkezésre, A hallgatók kívánságának az idei tanévben olyan formán igyekeztünk eleget tenni, hogy orosz, angol és német nyelvből külön társalgási órákat hirdettünk azon hallgatók számára, akiknek nyelvtudása a társalgás-tanulást egyáltalán lehetővé teszi,. Ezeknek az óráknak az anyagát — tekintve, hogy itt nem vagyunk szakszöveghez kötve —igyekszünk olymódon összeállítani, hogy az nevelési célokat is szolgáljon. Az eltelt egy félév természetesen rövid idő ahhoz, hogy a társalgási órák eredményességéről akárcsak vázlatos képet is lehessen alkotni. Amikor ezt az alkalmat is megragadom arra, hogy a kari vezetésnek köszönetét mondjak az anyagi támogatásért, amellyel hozzájárult a nyelvoktatás korszerűsítéséhez és eredményességének növeléséhez, kérni szeretném a tisztelt'Kar erkölcsi támogatását is. Ez korántsem jelenti azt, mintha eddig hiányát éreztük volna, mindössze ennek az eddig is hálásan tapasztalt támogatásnak bizonyos konkrét megnyilvánulási formáiról lenne szó,melyekre vonatkozóan a következő néhány kérést terjesztem a tisztelt Kari Tanács elé: 1. / A tanszékvezetők szíveskedjenek a vezetésük alatt álló tanszék egyegy oktatóját megbizni azzal, hogy a jövő tanévre készítendő szabsz öve ggyüjtemények összeállításánál tanácsaikkal a Lektorátus segítségére legyenek, különös tekintettel a tanszék által a hallgatókkal szemben támasztott nyelvtudás! igényre. 2. / Amennyiben a tanszékvezetők a hallgatók szakmai képzése szempontjából valóban szükségesnek tartják az idegen nyelvek ismeretét, úgy azt gyakorlatban követeljék meg tőlük, értve ezen azt,hogy lássák el őket olyan munkákkal, amelyeknél nyelvtudásukra feltétlenül rá vannak utalva. 3./ W Járuljon hozzá a tisztelt Kari Tanács ahhoz, hogy a Karon valamenynyi előadás, illetve gyakorlat minden szakon reggel 9 órakor kezdődjék s ilymódon a fakultativ nyelvórák reggel 7-9 óra között legyenek megtarthatók. Amennyiben ugyanis nem tudunk a nyelvórák szamára olyan időpontokat biztosítani, amelyek a Kar valamennyi hallgatója számára az&haűoJt, úgy nem tadunk élOtzkópes 'nyel!tí'-c.oép* xí oü t lótrehoyni s a fairól táti" nyelvtanítás epe, iné ny ínsége -mint az eddigi tapasztal .bizonyít ja- illuzórikussá válik.,. .. ... máig a Lektorátus ken oktatója részesült külföldi ösztöndíjban. Kérem a tisztelt Kari Tanács további támogatását ahhoz, hogy a nyelvtanárok nyelvtudásuk fejlesztése érdekében minél gyakrabban és minél több időt tölthessenek az illető idegen nyelvterületen. Szeged, I960, febr.22. Halász Éledné s0k. /Halász Elődné dr./ vezető nyelvtanár. Engedélyezte:Dr.Budó Ágoston dékán,30 példányban.-Stencilszám: 7997