Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1960. január 25., II. rendkívüli ülés
3»3&»melléjeiét a .jegyzőkönyv 3. pontjához / Maaolat. 4/1960 Dr.Judo Ágostonnak a T.T.k. Jé kánjának 3 z e g e d 196g januar 3* Dékán Givtárs! Hivatkozással 2U/31-1959 ttk.sz. átiratra, melyben a Növénytani Intézetben betöltésre kerülő tanársegédi állásra beérkezett pályázatra véleményéé javaslatot kér, az alábbiakat terjesztem elő. A Művelődésügyi Közlöny 1959 dec.i-i számban meghirdetett pályázatra két pályázat érkezett: Gulyás vándor középiskolai és Zádor Béla polgári iskolai tanárok pályázata. Zádor Béla okleveles polgári iskolai tanar jelenleg fiszaföldvároa, az ált. fiúiskolában működik. Mint levelező hallgató a középiskolai tanárképzés földrajz oiologiai szakcsoport 3. évfolyamát az elmúlt évben jó eredménnyel végezte el. Folyamodványában megemlíti, hogy eddigi szakszervezeti és társadalmi munkája aexa tették lehetővé, hogy tudományos munkát végezzen.Hégi vágya azonb n,hogy a tudományos és kutató munkába jobban bekapcsolódjék.- Mivel Zádor Béla csupán okleveles polgarliakolai tanár és középiskolai diplomával még nem rendelkezik és aég semmiféle tudományos munkát nem végzett, ezért őt a meghirdetett tanársegédi állásra nem javasolhatom. Ha jövőben a közép. iskolai tanári oklevelet is megszerzi és érdemes tudományos munkásságot is fejt ki, úgy egy tanársegédi állás betöltésénél esetleg szálai tásba jöhet. Gulyás Sándor okleveles biologia-kómia szakos középiskolai tanar, jelenleg a szegedi ,.dy Bűdre középiskolás Kollégiumba!! mint főhivatású nevelő működik, llözőieg tanított a aágváyJL üíndre élt. Gimnáziumban, majd a Tömörkény István lt. Gimnáziumban, az 1998-39* tanévben pedig a Tanítóképző intézetben. Tudományos műnkija eddig egy jelent meg az Acta Biologic* 1955* évfolyamában. Bzenkivűl egy pályadolgozata is volt, amiből kitűnik, hagy Gulyás vándor fiatat kora dacára mar megismerkedett a tudományos búvárkodás elsajátításának módszereivel. Mint középiskolában működő tanárnak, pedagógiai gyakorlata is van. Gulyás Gándor egyetemi évei alatt a növénytan iránt különösebben érdeklődött, de tudományon érdeklődése mellett igen aktiv es eredményes társadalmi munkát végez, mert hiszen az ndy Andre Középiskolás Kollégiumban a fontos nevelő tanári munkát reá bizták és mint M^züi’ tag fontos társadalmi munkát fejt ki.- Gulyás üandor 1953* április 9—én született Kőröatarcsán, felesége Gzántó Hva szintén oklevele« középiskolai tanár. Nyelvismerete: olvas oroszul es németül. *. Pedagógus Gzakazervezet tagja. Gulyás vándort ruszint származása, rí szint megnyerő egyénisége, kiváló képességei és a tudomány művelése iránti szeretető képessé teszik arra, hogy a meghirdetett tanársegédi állásra ő neveztessék kit ezért Öt a meghirdetett tanársegédi állásra nyugodt lelkiismerettel javasolom. P.H Or.Gregu»« Pál a.k /Dr.Greguss Pál/ egyetemi tanár.