Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged
1954. december 22., IV. rendes ülés
Pintér Lajos vizsgáit már szintén letette. Lisszertációs témáját az Akadémiai Főbizottság jóváhagyta, egyelőre azonban még csak kevés önállónak tekinthető eredménye van. *** Ötvös László az egy filozófiai vizsgája kivételével, minden vizsgáját letette. Teljesítménye igen méltánylandó, hiszen csak 1953*szeptembere óta aspiráns. Lisszertációs témaköréből egy előzetes közleménye fog megjelenni az Akadémiai Actában, aspiránsvezetőjével közösen. Jurcsik István eddig marxizmus vizsgájá-t tette le. Kiss József docenssel együtt ir|^c£kke a.z agy-lipoidokról az Acta Chemicában közlés alatt áll. Hajnal yelvi és első ideológiai vizsgáján van túl. Néhány önálló tudományos eredményéért az Akadémia 1000 Ft-os jutalommal premizálta. A-z elsőévesek közül Pollák György orosz nyelvi vizsgáját máris letette, marxizmus vizsgáját pedig februárig leteszi. Márta és Sirokmán minden vizsgájukat már az első évben le akarják tenni. / Aspiránsaink számára az orosz nyelven kivül más idegen nyelvnek tanulását* szervezetten biztosítva van. Eddig ezzel a lehetőséggel csak szórványosan éltek. Az idén azonban, részben már az első félévben megindult, részben a második félévtől kezdve fog megindulni több nyelvkurzus számukra. A nyelvoktatááfraz egyetemi nyelvi lektorátus előadói látják el* németből Keksch Ágnes, angolból Táby Tibor, franciából Halász Elődné. Megállapíthatjuk, hogy Karunk aspiránsai tanulmányaikat lotpoislk ^és többen tudományos eredményeket értek már el. Most néhány problémát szeretnék aspiránsképzésünkkel kapcsolatban megemlíteni, amelyek részben szervezeti, részben anyagi természetűek. Ismeretes, hogy az aspiránsképzésnek a TMB-ről a múlt év folyamán történt decentralizálása alkalmávál a kiadott rendeletek és utasítások nem határolták el az egyes szervek /Akadémia, TMB, OM, Rektor, Dékán, Kari aspiránsfelelős, aspiránsvezető/ feladatait az aspiránsképzéssel kapcsolatban, aminek következtében meglehetős szervezeti zűrzavar állt elő. Ez ellen a helyzet ellen való kifogásaimat a múlt tanév végén, a Rektor elnökelete alatt tartott, az aspiránsképzéssel foglalkozó értekezleten kifejtettem. Megelégedéssel jelenthetem, hogy az OM az aspiránsképzéssel kapcsolatos feladatokat és hatásköröket egy utasítással szándékozik szabályozni. Ennek az utasításnak a tervezete november 18-án meg is érkezett a rektorátusra, egyúttal kérték a hozzászólást november 30-ig. A tervezetről csak a határidő lejárta után szereztem tudomást, s tudtommal más érdekeltnek sem volt módjában Karunkból a tervezethez eddig hozzászólni. Tekintettel arra, hogy az aspiránsképzéssel kapcsolatban Egyetemünkön elsősorban Karunknak vannak tapasztalatai, kértem az utasítástervezetnek sokszorosítását és a Kar tagjai között való kiosztását avégből, hogy a kari tanácsülésen a tervezet megvitatható legyen. Ez az utasítástervezet több hasznos rendelkezést tartalmaz, azonban szembeszökő hiányosságai is vannak, például az, hogjr az aspiránsvizsgák szervezési kérdéseit nem érintik, holott éppen ezen a téren a legnagyobb jelen/leg a bizonytalanság* Ennek jellemzésére legyen ’szabad néhány esetet megemlítenem. A decentralizációs rendelet az aspriánsviz'sgákat az egyetem hatáskörébe utalta. Ezt néhány egyetem rektora úgy értelmezte, hogy a vizsgáknak mindenkápen az egyetem székhelyén és, hacsak ez nem teljesen lehetetlen, az egyetem tagjaiból álló bizottság előtt kell lezajlaniok. így történt pl. az, hogy a tavalyi szegedi rektor elutasította az aspiránsfelelős professzomak azt a javaslatát, hogy az egyik kémikus aspiráns szakmai kandidátusi vizsgáján ugyanaz a bizottság működjék, mint a TMB által még a decentralizálás előtt, a szakmai elővizsgára felkért bizottság, azzal az indokolással, hogy ennek a bizottságnak két tagja 'is budapesti professzor volt. Egy debreceni aspiráns szakmai kandidátusi vizsgabizottságát meg már éppen össze iá hivták, utiköltségkimélés és egyéb észszerű szempontok alapján Budapestre,