Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged
1954. október 27., II. rendes ülés
■ J e lt e n •fa é & a Termés zettudjamányi Kar hallgatóinak szociális helyzetéről. Diákotthon. A kari hallgatók közül jelenleg 215 fiú és 112 leány lakik diákotthonban. A fiú hallgatók elhelyezése a diákotthonokban kisebbmérvü zsúfoltságot idézett elő. Ennek egyik oka, hogy kénytelenek voltunk 18 diákotthoni helyről lemondani annak érdekében,hogy a TTK- .ull-gatók egy tömbbon nyerjenek elhelyezést. A zsúfoltság egészségügyi sze".Y?rt. ból is kifogásolható volt, ami bizonyos mértékben még mindig fenne*..1 A fiú diákotthon uj épületbe költözött. Az épület átvétele óta a Törés Pénzügyi Osztály igen sok javítást eszközölt, de még mindég vaura hiányosságok, ami érthető, hiszen bizonyos szempontból /ajtók,ablakon, elhanyagolt épületet vettünk át, A fűtés megkezdése előtt a hiányos és rosszul záródó ablakok és ajtók miatt a hallgatók fáztak, amin úgy segített a Diákotthon vezetősége, hogy d pia pokrócot osztott ki, a hall gat ók nagyrésze tehát 3 pokróccal rendelkezik. A hideg ellen úgy is fognak 'édekezni, hogy az erkélyes szobákban az ajtók közé matracokat helyeznek el. k kályhák üzemképesek, 20 szobában cserépkályha, 11 szob - bar vaskályha van. Tan 5 olyan közös szoba, ahol két egymásbanyiló szobásán "supán egy kályhája van. Ezekben a szobákban a kívánalomnak megfeleli meleget - valószínű - nehéz lesz biztosítani. A tisztálkodási lehetőség jelen körülmények között még nem kielégítő a fiú diákotthonban. Ezer lényegesen lehetne segíteni nehány mosdókagyló felszerelésével ..úzz-el kapcsolatos intézkedések folyamatban vannak. Ezenkívül a halig'sók hetenként fürdőjegyet kapnak a Városi Gőzfürdőbe. Nagynehezen sikerüld a fiú diákotthonban is betegszobát biztosítani. Több hallgató kimert a diákotthonból és igy lehetővé vált egy 6 ág: szoba felszabadítása. Ezideig súlyosabb megbetegedés nem fordult elé A beteg hallgatóknak rendelkezésükre áll rezsé, lázmérő, ételhordó stb. A rezsó használatát a beteg hallgatóknak egy órán keresztül díjtalanul engedélyezik, A hallgatóknak tüdőszűrő vizsgálaton kellett volna átesniök, azonban ennek nem minden hallgató tett eleget. A fiú hallgatók nagr hiányát érzik annak,hogy jelenleg nincs a diákotthonban tanulószoba. Tanulószoba létesítése nagyon fontos, mert - 8-10 létszámú szobákban tanulni nehezen lehet. A legutóbbi diá!ro~tb.ni lakógyűlésen több javaslat hangzott el tanulószoba létesítéséiig. . _h .a ségére és remélhető, hogy ennek megvalósítása is a közeljövőben meg~ ryugtatólag megoldást nyer. Ezenkívül egész félév folyamán az intézetek tanulószobáit is használhatják hallgatóink. A .leányok elhelyezése az Irinyi-diákotthonban kényelmesnek, otthonos nak mondható. Az évelejei zsúfoltság megszűnt. A szobák tiszták, rendesek, függönyök, ‘eritők, képek, virágok teszik otthonossá. A leány diákotthonban a fűtéssel és a mosakodással nincs baj, mert központi fűtés van és elegendő meleg viz is áll rendelkezésükre a tisztálkodásra. A diákotthonok feg:elme megfelelő. Diákotthoni bizottságot a DISz részéről csak a fiuknál választottak a legutóbbi lakógyűlésén. Menza, A tanulás feltétlen elősegitője a hallgatók jó élelemmel való ellátása étkezésük megfelel:, mennyiségi és minőségbeli biztosítása. 448 hallg^ u étkezik a;menzán, azonban a hallgatók zöme a reggelit és vacsorát nem veszi igénybe. De vannak többen olyanok is, akik még ebédet sem váltanak arra való hivatkozással, hogy otthonról csomagot kapnak és a meg-1.Bz.melléklet a jegyzőkönyv 13»pontjához. MS"