Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged
1955. június 29., X. rendes ülés
kötelezettségeinek sem tett eleget. Többszöri figyelmeztetés ellenére nem végezre rendesen a munkáját, sokat hiányzott, amit azonban kellő időben orvosi bizonyitvánnyal mindig igazolt. A III. évfolyamon komolabb probléma nem merült fel. A matematika-fizika szakon a IV. évfolyamon történt a legtöbb bukás. A fizika tanitása és előadási kísérletekből 7 hallgató kapott elégtelen osztályzatot. Bukásukat nem annyira a tárgy nehézsége, mint a tárgy lebecsülése, okozta. Ezt bizo-o nyitja az is, hogy viszonylag jó képességű hallgatók is szerepelnek a bukottak között, pl. Majthay Antal, Danyi Pál, Marosvári Sándor. Matematika alapjaiból 5-en buktak meg és valamennyi a Wiegandt-csoportból. Ez bizonyos mértékig összefügg a II.félévben e csoportnál előállott fegyelmi helyzettel. Dékáni figyelmeztetés, valamint a szakprofesszorok erélyes közbelépése után javult a helyzet. Feltűnő volt Barabás György hallgató bukása. Fizika-matematika szakon viszonylag jó kollektíva alakult ki, amit bizonyít, hogy az egész évfolyamon mindössze 5 hallgató bukott összesen 7 tárgyból. Minden remény megvan arra, hogy a javitóvizsgát mindenki eredményesen le fogja tenni. A III. évfolyamon jó közepes átlagok alakultak ki, itt mindössze 4 hallgatónak van 6 vizsgaelmaradása. A IV. évfolyamon a 3.86-os átlag, valamint az a tény, hogy egyetlen egy hallgató sem bukott meg az évvégi vizsgán, bizonyítja, hogy ezen hallgatók becsületes, jó munkát végeztek. Kémia-fizika szakon a II.évfolyamon sok bukás történt éspedig analitikai kémiából 5-en., szerves kémiából 4-en, kísérleti fizikából 9-en buktak meg. Vannak hallgatók, akik már 3 tárgyból is buktak, pl.Ökrös Mihályné, Sinkó Erzsébet. 2 tárgyból buktak: Lukács Zoltán, Szerényi Magda és Zsurek Regina, a bukások nagyrészt a tárgyak nehézségéből adódott, de vannak hallgatók akik évközben alig tanultak és a vizsgaidőszak alatt nem voltak kepesek elsajátítani a félévi anyagot. Az előbb emlitett hallgatók is pl.ilyenek. A III.éves xémia-fizika szakosoknál fizikai kémiából 4 hallgató bukott. Ez a bukás hanyagság következménye, mert pl. Rizsányi 6 jeles, 2 jó eredményt ért el és ugyanakkor fizikai kémiából megbukott. Veres Ildikónál szintén meglepetés volt ez a bukás. A IV.éves hallgatóknál bukás nem történt, igen szép eredményt értek el. Biológia-kémia szak IX.évfolyamán feltűnő volt a DISz.titkárnak a bukása. A példamutarás hiánya rányomta bélyegét az évfolyam egész munkájára. A III. évfolyamon Bezdán hanyagság következtében ismét megbukott 2 tárgyból, a többi vizsga eredménye viszont elég jó. ugyanigy Pék Erika marxizmusból bukott, a többi tárgyból jeles-jó eredményt ért el, A IV. évfolyam eredménye kielégitő volt. Földrajz-földtan szakon sem a II., sem a III. évfolyamon bukás nem történt, azonban a szakváltás miatt /földrajz-geológia helyett földrajztörténelem szakosok lettek / OM, engedéllyel 2 vizsgát szeptemberben tesznek le. A IV. évfolyam becsületes, jó munkát végzett, mindössze 1 bukás történt. A vegyészeknél az I. évfolyamon a szervetlen kémia vizsgán 21 hallgató közül 7-eh megbuktak. Valószínűleg , hogy itt szerepet játszik az a nagyfokú félelem és idegesség is, amellyel a hallgatók erre^a vizsgára mennek. A II. évfolyamnál feltűnő volt, hogy a csoportvezető honvédelemből megbukott, ugyanakkor a többi tárgyból viszonylag jó eredményt ért el, Szőke Ferenc 2 tárgyból bukott, aminek oka nagyfokú hanyagsága. A III. évfolyemion Csutka Judit kémiai technológiából nem felelt meg a vizsgán, annak ellenére, hogy viszonylag jó képességű hallgató.