Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged
1955. június 29., X. rendes ülés
az Éghajlattani Intését által szerkesztett uj mérőműszereknek és eszközöknek bemutatása, valamint kutatási módszereinek ismertetése. A kitűnő rendezésben lebonyolított előadóülések és a kutatás helyszini terepszemléje magas tudományos színvonalon történt meg. Az előadók uj célkitűzéseket és kutatási eredményeket ismertettek.. Az itt bemutatott műszereke t és .kevitás! 'módszereket több tudományág - kívánja bevezetni. Az Országos ,’Meteorologiai Intézet néhány kutatóját tapasztalatszerzésre küldi az Éghajlattani Intézet folyó évi kutatásaihoz. Megállapítható, hogy az ország minden részéből ideérkezett közel 150 résztvevő a földrajz, biológia, talajtan, agrártudományok stb. különböző ágainak tudományos dolgozói voltak. Junius elején zajlott la a tanárképzéssel kapcsolatos, ankét. A referátum elkészítésében a Karunkon működő Módszertani Bizottság , a Szakszervezeti Bizottság Oktatási Bizottsága igen tevékenyen vett részt. A tervszerű oktató és nevelőmunka legnagyobb akadálya a még mindég ki nem kristályosodott alap hiánya, melyre a tanszékek évekre építhettek volna. Mint ezt már máshol kifejtettem, csak következetes és az adottságokhoz és a feladatokhoz, valamint a korszerű szakképzés követelményeibe zT mert" szilárd pro gramm es« teher, tudjak a tanszékek tagjai önzetlen, "odaadó munkával hiánytalanul eHatni sokrétű feladatukat. A Kar egyöntetűen ’alTast" foglalt á tant~ervál 1 andóság elve mellett, abban az értelemben, hogy egy kiadott tanterv ne változzék addig, mig a hallgatóknak legalább egy évfolyama a teljes képzésén át nem esett. Nem tagadjuk evvel a tanterviejlődésnek fontosságát, de csak olyképen, hogy a reformok mindég csak az uj elsőévesekre nézve lépjenek érvénybe. A tanterv és evvel kapcsolatban a programul változások, a jegyzetellátás nehézségei képezték az oktatómunka akadályait ebben a tanévben is. Ezen nehézségek dacára is félévünk oktatómunkája sikeresnek mondható. Bár még mindég előfordul, hogy főkollégiumokat tanársegédek tartanak, az előadások színvonala minden intézetben megállapíthatóan emelkedett. Teljesen megszűnt a jegyzet recitálás, az anyag lélektelen átadása, minden előadás problémát ad, gondolkodásra neveli pJhalTgaTót♦ Mind nagyobb mértékben épitenek tanszékeink á hallgatók önálló munkájára. A Bolyai Intézetben több házi feladatot kaptak a hallgatók, felhívták őket az oktatók a közkézen forgó példatárak anyagának önálló kidolgozására. Mindennek eredményeként idei I.éveseink közül sokkal többen kerestek fel az intézet könyvtárát és az Egyetemi Könyvtárat, mint a múlt éve:: első évesei. A Kísérleti Fizikai Intézetben a II. félévben egyes megfelelő anyagrészekből a hallgatók önálló felkészülés alapján rövidebb előadásokat tartottak. A Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetben kiemelkedő eredményt ért el 146 I.éves gyógyszerész hallgatóval Lakatos Béla, aki a szervetlen kémiát oly érdekesen, a gondolkodást felkeltő módon adta elő, hog:/ a hallgatóság megszerette ezt a máskor oly száraznak tartott tárgyat, annyira, hogy egész félévben szorgalmasan és rendszeresen jártak konzultációra. A Szerves Kémiáéi Intézetben sikerült az év folyamán a II.eves ve gyes zhal Igátoknál olyan közszellemet kialakítani, hogy a folyamatos tanulás úgyszólván teljesen megvalósult. 1 szerves kémia nagy lezárt fejezeteiről a professzor 4 demonstrációt tartott, a hallgatók egy-egy fejezet lezárása után önállóan kis előadást tartottak igen szép sikerrel. Különösen súlyponti kérdésnek tekintették intézeteink a gyakorlatok