Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1954-1955, Szeged

1954. szeptember 27., I. rendes ülés

A Pártbizottság nagy örömmel értesült erről a javaslatról és megí­gérte a maga részéről a támogatást. Kiss professzor: Örömmel üdvözlöm ezt a földrajz-biológia kétszakos tanárképzés_bevezetésére vonatkozó javaslatot, amely azt hiszem,hogy a Minisztérium helyeslésével fog találkozni. Indies Erzsébet minisz­terhelyettes elvtársnő felvetette a földrajz-biológia kétszakos tanár­képzés bevezetésének gondolatát-- mint olyant - amellyel a Miniszté­rium a jövőben foglalkozni kíván és ereevonatkozóan javaslatot kért. Lehet, hogy más egyetemek is foglalkoztak ezzel, de lehet, hogy a mi javaslatunk érkezik be legkorábban. Teljesen egyetértek Karunk dé­kánjával, hogy tanrendi vitákat itt ne rendezzünk, azonban mégis ké­rem, hogy a végleges tanrendi formában miután tanárképzésről van szó, pontosan jelöljék meg azokat a tárgyakat, amelyek a középiskolai anyag szakmai oktatását is magukban foglalják. Nem szükséges, hogy kü­lön szakdidaktikai előadások legyenek, lehetnek olyan tárgyak,amelyek­ben benne van, hogy az szakdidaktikai problémákat is tárgyalni fog. örömmel üdvözlöm a biológia-kémia szakra épülő biológus szakképzés be­vezetését. Ez kétségtelenül nagyon szükséges. Hogy mennyire szükséges, bizonyítja az a körülmény, hogy a Földmivelésügyi Minisztérium a végző kémia-biológia, vagy biológia-kémia szaknak nagyon sok hallgatóját el akarta vinni különböző, általa fenntartott intézményekhez, mint bioló­gusokat. Elgondolása az volt, hogy ezeket gyakorlatilag kiképzi és ak­kor magasabb díjazású állásokat kaphattak volna mint a középiskolák tanárai. Miután a most végző biológus hallgatókra szüksége volt az OM.-nek, csak kisebb létszámban, engedte át őket. Itt bizonyos hiba el­követését látom, mert abban az esetben, ha a kívánt létszámban tartja a biológusokat, akkor nem kell leállítani az egyetemen az I.éves bio­lógusképzést. Kérem, vizsgálják meg a javaslattévők, hogy milyen he­lyeken kellene külső előadókat szerepeltetni, mert ha külső előadók vol nának szükségesek, akkor nehezen kapunk fedezetet, az viszont megint nagyon súlyos érvágást jelentene Karunkra nézve, ha újabb tanársegédi állásokat kellene ebből a célból felszabadítani. Greguss professzor: Örömmel üdvözlöm ezt az uj tervezetet, amely hi- . v'atva lenne a biológiát és a földrajzot valamiképpen közelebbi kapcso­latba hozni egymással. A tervezetet nagyjából megfelelőnek tartom,azon­ban részleteiben aég vita tárgyát képezi. Pl. az elméleti órák száma 115. Ebből 72 esik a nem biológiai tárgyakra, és 44 a biológiai tárgyak ra. Ezt aránytalannak tartom , épen ezért arányosítani kellene a ter­vezetet. Azt hiszem Karunk Módszertani Bizottságát is jó lenne ebbe belevonni. Nagy örömmel üdvözlöm az agróbiológus szakképzést, amalyre már régen igen nagy szükség volt, azonban ezt a tárgyi beosztást a szükségleteknek megfelelően nem tartom kielégítőnek. Kolosváry professzor; Hangsúlyozandó az a tény is, hogy ezzel az uj szakkal az élőlénynek és környezetének viszonyát jobban ki lehetne domborítani. A biológia szempontjából is nagyon fontos volna, ha egész szakmán keresztül tanulnák a hallgatók, hogy az élőlények és a környe­zet között milyen szoros a kapcsolat. Wagner professzor; Pontosan fele-fele arányban megy a két szaknak ke­resztülvitele. Szigorúan vigyázva arra, hogy érzékenykedés ne lépjen - fel. Legfeljebb arról lehet szó, hogy az ásványtan-földrajz viszonya milyen, de ezek egy szakot képviselnek. Nagyon fontos lenne ha ez a javaslat minél hamarabb kerülne megfelelő helyre, ahol állást foglal­nának a kérdésben. A tanrendtervezet3 csak vitaalap, amelybe a szak­­bizottságok bele fognak folyni. Ha a földrajz-biológia szakcsoportosi­­tást elvileg elfogadják, akkor még rengeteg tanmenetet kell készíte­ni, tehát minden percre szükség lesz ahhoz, hogy kellő sikerrel ve­­hessük fel ezen a téren a küzdelmet. Az átmeneti tanterv nem a föld­- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents