Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. május 26., IX. rendes ülés

Dékán: Őszinte köszönettel vettem Abrahám professzor^hozzám intézett kedves szavait, amelLyel eddigi munkámat jutalmazta. Őszinte örömmel töltött el a kitüntetés adományozása, mivel ez egybeesett 30 éves ta­nárságom múltjával. Mindig arra törekedtem, hogy azon a helyen ahol hányatott életem feladatot bizott rám, soha se hozzak a magyar népre szégyent. Külföldön több helyen talán még ma is elismeréssel adóznak az ott kifejtett munkásságomért. Elvem, hogy soha sem hirdetve azt amit csinálok, hogy jól vagy rosszul dolgozok, mindig, minden körül­mények között szó nélkül vállaltam azt a feladatkört amellyek megbiz- , tak, azt igyekeztem mindig a legjobb tehetségem szerint elvégezni,so­ha sem várva érte elismerést. Az volt az érzésem, hogy abban az ál­lásban amelyben vagyok, a kötelességemet teljesítem és ha kötelessé­gemet a legjobb tudásom szerint teljesítem is, még mindig vannak olya­nok, amelyeket megtenni nem tudtam. Most, hogy 30 éves tanárságom után ért ez a kitüntetés, ez azt jelenti, hogy a hátralévő éveimben még na­gyobb erővel kell munkámat végeznem, azonban természetesen amilyen mér­tékben az évek elmúlnak az ember felett, nem tudja olyan lendülettel végezni munkáját mint addig. Mindig az volt a törekvésem - mint okta­tónak - hogy egyénileg is foglalkozva a hozzám került hallgatókkal, min­den ügyes-bajos dolgukat megértve segitem őket a munkájukban és nyugod­tan mondhatom, hogy célt nem tévesztett a munkám, mert az országban bár­hová kerülve, volt tanítványaim felkeresnek és mindig mint kedves évei­ket emlitik meg azokat az éveket, amelyeket vezetésem alatt töltöttek. Mégegyszer megköszönve a megemlékezést, Ígérem, hogy a most kapott ki­tüntetést úgy fogom fel, mint buzdítást a rám váró feladatoknak hibát­lan elvégzésére. v Elnöki előterjesztések során: 70. ' Dékán kéri a tanszékvezetőket, hogy a törésszámlákat évközben folyama­tosan jelentsék be, mert a nagyobb összegeket nem lehet levonni egy­szerre a hallgatók létfenntartásának veszélyeztetése nélkül. Tudomásul szolgál. 71. Az oktatószemélyzet premizálására vonatkozó javaslatok megtételére Dékán felhívja a tanszékvezetők figyelmét. Tudomásul szolgál. 72. Dékán bejelenti,hogy a pályamunkák jutalmazására 12.000.-Ft. áll ren­delkezésre a tavalyi 16.000.-Et-al szemben. 26 pályamunka érkezett, amelyeknek jutalmazását a következő tanácsülésen kívánja tárgyalni. Szabó professzor: 26 pályamunka érkezett be, ami az elmúlt évekhez képest nagy visszaesést jelent. Az esetleges pályadijak leszorításával nem fogjuk-e a hallgatóságnak ezt az amúgy is megcsappant kedvét a pályázatoktól még jobban elvenni? A kultuszkormányzat valószínűleg mó­dot fog találni arra, hogy a vegyészeknek ebben a különleges időpont­ban végzése miatt a jövő évben a pályadijak összegét felemelje. Már elbíráltam a pályázatokat és a 6-ból 2 van amelyet felemelt pályadijra javaslok, ami 600 forint. Ezek a hallgatók I.-II. éves korukban 100Ö.­­forinton felüli pályadijat is kaptak. Ez a hallgatóságban az önálló tudományos munka iránti kedvét csökkenteni fogja. Dékán: Kérni fogjuk az 0M-et,hogy 1955-ben nagyobb összeget állítson be pályadijakra, mert a hallgatóságnak továbbra is fennáll a lelkesedése

Next

/
Thumbnails
Contents