Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. április 21., VIII. rendes ülés

/ Államvizsgákra való előkészítés az intézetek részéről tervszerű­en folyik, ugyanez azonban nem mondható el a IV.éves nallgatók részé­­rőlf kivételként taláncsak a IV.éves egyszakos földrajzosokat lehet megemlíteni. A hallgatóság ezt azzal indokolja, hogy jelenleg az év­végi vizsgákra készülnek. Ez egyes szakokon elfogadható érv, de nem fogadható el pl. a matematika-fizika szakon. Itt is inkább a szorga­lom hiánya tapasztalható. A szaktárgyaknál ha szorgalomhiányról be­szélünk, még fokozottabb mértékben áll az a pedagógiai tárgyakra,kü­lönösen a kémia-fizika, kisebb mértékben a biológia-kémia es fizika­matematika szakon a fizikai szakdidaktikára. A csoportvezetőkkel és szakdidaktikusokkkal történt megbeszélés óta mind a szorgalom, mind a fegyelem javulóban van. Az uj tanrendtervezétnél a pedagógiai tárgyak helyes óra- és félévbeosztására fokozott gondot kell forditani. az. eredményesebb tanárképLZés érdekében. Az államvizsgate'nfati*j^'-ah'több ’helyen szerepel olyan anyag is, melyet a hallgatók egyetemi tanulmányaik alatt nem hallgattak. így pl. a IV. éves kémia-fizika szakos hallgatók Csillagászatot nem hall­gattak vagy fizikából egyes fejezetekről nem volt szó a mostani IVv évesek tanulmányi ideje alatt. Ilyen esetben as intézet az illető hall­gatóknak pontosan körvonalazta a követelményeket. Az intézetek nevelőmunkája mellett a vizsgaidőszakban egyáltalán nem hanyagolható el a DISZ nevelőmunkája sem. A DISz csoportok egyes szakokon és évfolyamokon /főleg az első és második évfolyamon/ álta­lában kielégítően működnek. Komoly DISz nevelőmunkat tapasztalunk még a III. éves Viológia-kémia szakos hallgatóknál. Nem hagyható szó nél­kül azonban a IV. éves hallgatók fegyelmezetlensége. Ennek egyik ki-’ rivó példája, hogy a tanulmányi csoportvezetők nem tartják kötelessé­güknek a hiányzások pontos jelentését, ami ellen a.DISz csoportvezetők sem léptek fel. így pl. a IV. éves biológia-kémia szakosok egyik órá­ján a jelenlevő Tanulmányi Osztály-i előadó 16 olyan hallgatót jegyzett fel, akiket a csoportvezető nem jelentett hiányzóként. Vagy a fizikai szakdidaktrkán a jelenléti ivet eltüntették.a hallgatók. Az állami ve­zetés azonnali közbelépése csak részben segített .a dolgon. A még hát­ralévő időszakban a Dékán felkérte az egyes előadókat, hogy tartsa­nak időnként létszámellenőrzést, juttassák el a Dékáni Hivatalhoz,igy kivánja ellenőrizni a csoportvezetők fegyelmezettségét. Nyilvánvalóan ilyen nem fordulhatott folna elő, ha a DÍSZ csoportvezetők még idejé­ben figyelmeztetik a DISz vezetőséget, illetve a Tanulmányi Osztályt. Kívánatos, hogy a hátralévő tanulmányi időben és vizsgaidőben - külö­nösen a IV. éves hallgatók eseteben - a DISz többet foglalkozzék ezek­kel a kérdésekkel. A vizsgateryek. összeállításánál könnyebbséget jelentett, hogy ez évben - először a Marxizmus-Leninizmus Tanszék nem adott meg köt»tt időpontot a vizsgákra, csupán azt kérte, hogy a nagyszámú államvizs­gára való tekintettel azokat lehetőleg az államvizsgaidőnek első két hetére osszuk be. Ezt sajnos nem sikerült minden esetben megvalósíta­ni, mert a hallgatók először a szaktárgyakból szeretnek levizsgázni, azonban a tanszékkel való megbeszélés alapján ezeket a nehézségeket si­került elhárítani - ez következménye annak, hogy az állami vezetés és a tanszék között a kapcsolat egyre jobb. Ugyancsak a Katonai Tanszékkel is az egész Kar hallgatóságára nézve sikerült a vizsgatervet különösebb nehézség nélkül összeállítani. Oroszból vizsga mindössze a IV.éves vegyészek három csoportjánál lesz. Mivel az OM. legutóbbi vonatkozó rendeletével a vizsgakövetel­ményeket lényegesen egyszerűsítette, a szóbanforgó csoportoknál előre­láthatólag semmi nehézséggel nem kell számolni.- 2 -

Next

/
Thumbnails
Contents