Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1953-1954, Szeged

1954. március 31., VII. rendes ülés

A Növényrendszertani Diákkör 12 tagja havonta tart vitaülést. Az Inté­zetben rendszeresen foglalkoznak a diákkör tagjaival és segitik azok munkáját. Különösen szép eredménnyel dolgoznak Bakacsi Éva, Rákosi Lász­ló és Vörös Mária. A III. évesek ebben a diákkörben is később kapcsolód­tak be a diákkör munkájába. A Szerves Vegytani Diákkörnek^ 21 tagja van. Rendszeresen tartanak vita­­ülésáket, amelyeken a diákköri tagok a szakirodalom tanulmányozásában vég­zett munkájukról számolnak be. A témák a hallgatók szaklaboratóriumi té­máihoz kapcsolódnak. A diákkör minden tagja kielégítő munkát végez,ezért ebben a diákkörben kizárásra nem került sor. A nyári termelési gyakor­latáról is beszámol minden diákköri tag. A Szervetlen Vegytani Diákkörnek 18 tagja van / négyet a nem megfelelő munkája miatt ki kellett zárni/. Átlag kéthetenként tartanak beszámoló­kat. Kiemelkedő munkát végzett Solymosi -Frigyes, akinek Osányi László adjunktussal közösen a Magyar Kémiai Folyóiratban jelent meg dolgozata a magasabb értékű ezüstoxidokról. A tudományos szakkörökben is megfelelő munka folyik, különösen a Növény­­élettani és Elméleti -Fizikai Szakkörben. A Növényélettani Szakkör lét­száma túlméretezett, azonban az idén még vállalta a tanszék a munkák irányítását. ' v- .. v, ... 'v A diák- és szakkörökben végzett munka kari viszonylatban történő általá­nos értékeléséből kitűnik, hogy egyfelől fejlődés mutatkozik a diákköri és szakköri munkák kiterjesztése vonalán /több diák- és szakkör, több hallgató, arányosabb témaeloszlás/, másfelől a hallgatók többségénél viszonylagos visszaesés tapasztalható a tudományos munka iránti érdeklő­dés terén. Ezen részint azzal lehetne segiteni, ha a jövőben a diákköri tagság feltételeit jobban megszorítanánk és csak olyan hallgatókat ven­nénk fel, akikben kutatómunkára való hajlam mutatkozik. Másrészt a Szer­vező Iroda DISz tagjainak az eddiginél jobban lei kell domboritaniok, hogy a tudományos diákkörökben való szereplés megtisztelő a hallgatók számá­ra, tehát intenzivebb munkát is követel meg tőlük. A diák- és szakkörök további munkájának a májusi kari konferencia előké­szítésének jegyében kell folynia. Ezen kerülnek majd bemutatásra a leg­jobb munkák, amelyekből az országos konferencián történő bemutatásra kell kiválasztanunk egyeseket. A Szervező Iroda nevében kérjük a Kart, hogy - mint az elmúlt évben - most is tegye lehetővé a legjobb munkák jutal­mazását a kari konferencián. Szeged, 1954* március J>0. Hoffmann Pál s.k. /Hoffmann Pál/ a TDSZI titkára. Szalay László s.k. /Dr.Szalay László/ a TDSZI tudományos vezetője. A másolat hiteléül: Szeged, 1954*évi április hó 2.-án. gépiró.

Next

/
Thumbnails
Contents