Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged

1952. május 6., VIII. rendes ülés

végzett anyagról rövid, áttekintést ad. Igen jól működik a III.éves bio­lógia-kémia és biológia-földrajz szakosok számára' szervezett szigorlati előkészitő tanulókör, megszakadt azonban a III.éves A.szakos vegyészek szigorlati tanulóköre, pedig a csoport képességeit fi gye lembevéve kívá­natos volna a munka folytonosságát biztosítani. Március ^közepe óta sikeresen ^üködnek a szigorlati előkészitő tanulókö­rök az Általános Kémiai Intézetben is, az I.éves vegyész és I.éves ké­rni a-f izi^iTTziköT'ESTTgsíóirTzamana. Az I.éves biológia-kémia szakon azonban nincs meg a kellő érdeklődés. Nagy törést jelentett számukra Tombácz Erzsébet betegsége. A patronázs­­mozgalom itt is tud már eredményeket felmutatni. Szépen fejlődtek Hor­váth Erzsébet jó munkája eredményeként Hantos Sándor és Soós Gábor. Biztosítani tudta a tanulókörök látogatottságát az Állattani Intézet is. Ezek eredményeként mind az első, mind a másodéven biztosítottnak látszik a’kielégítő vizsgaeredmény. A gyengékkel Stammer Aranka külön foglalko­zik. Jól elő van készitve a II.év biológia szigorlata a II.éves anyagból.Az anyagot már majdnem teljes egészében átismételték. Külön ki kell emel­nem Horváth Zoltán csoportmegbizott jó munkáját, aki csoportját nemcsak mozgósította a tanulókörre, hanem gondoskodott róla, hogy a csoport tag­jai fel is készüljenek. A Növénytani Intézet munkájában nehézséget okoz, hogy eddig az eredeti vizsgarend szerint az I.féléves anyag átismétlésére fordítottak sok ener­giát, mind az asszisztensek, mind a hallgatók. A szigorlatokat eltöröl­ték. Az I.évesek tanulókörei továbbműködnek, a Rendszertan tanulókörökre azonban nem járnak mostmár el a hallgatók, szigorlati tárgyaikra helye­zik a súlyt, Helyette a gyakorlatokat használják fel az előkészítésre. . Az egyéni foglalkozás eredményeként, Varga Magdolna és Simoncsics Pál patronálása folytán komoly javulást mutatnak: Nagy Mária, .Fekete Rózsa, Spandovics József és Molnár Mihály. A Földrajzi Intézetben a gyengék számára van csillagászatból tanulókör. A tanulópárok munkáját is ellenőrzik. Szőke Sándor pl.mindig jelenti, hogy Palásti mennyi anyagot vett át s ebből az előadó kikérdezi. A IV.éve­sek szemináriumokon készülnek elő a szigorlat anyagára. A Kísérleti Fizikai Intézet is tett lépéseket a szigorlati tanulókörök megszervezésére. A folyamatos munkát eddig azonban még nem tudta biztosí­tani. Kétségtelen, hogy sok csoportnál elegendő lesz a számolási gyakorla­tokon való foglalkozás, de vannak gyengébb csoportok, pl. a II.éves kémia­­fizika szakosoknál minden csoportnál sok a gyenge, ahol a vizsgaidőszak­ban előirányzott idő nem lesz elég a jó előkészületre, itt szükséges len­ne a gyengékkel már előre is foglalkozni. A II.éves vegyészek eddig csak kétszer voltak tanulókörön s akkor sem készültek fel, pedig az I.éves anyag átvételét még a vizsgaidőszak előtt biztosítani kell és lehet is, hiszen ez az egyetlen szigorlatuk. Sók volna felsorolni az összes olyan intézkedést, amely eddig a vizsgák érdekében történt. Néhány példát soroltam csak fel annak érdekében,hogy Karunk e munkáját jellemző módszerekről képet alkothassunk. A vizsgákra való jobb felkészülés érdekében javasoljuk,még,hogy amennyi­ben a tematika megengedi; az utolsó orákon az előadó tekintse át újra a vizsga anyagát és adjon módszertani útmutatást a felkészüléshez. Kérjük a tanszékvezetőket, hogy az intézetükhöz tartozó évfolyamfelelő­sök figyelmét hivják fal arra,hogy csoportjaik felkészültségét minden tárgyból kisérjék figyelemmel, vizsgáikat látogassák. Kivánják meg a cső-

Next

/
Thumbnails
Contents