Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged

1952. március 27., VII. rendes ülés

TO

Kérik az évfolyamok, hogy mivel orosz nyelvből minden órán van felelés, fordítás, az év végi Kolloquium e tárgyból engedtessék el és a hallgatók előmenetelét az év közben mutatott elóhaladas alapján ítéljék meg.

A K»r elé hoztam a kétségtelen túlterhelés problémáit, magam még csak javaslatom sem tehetek, nem szulhamok belé tőlem teljesen idegen szakok, tanszékek követelményeibe. Kérem azonban a tanszékvezető professzor urakat, szíveskedjenek e problémákat megvitatni és amennyiben könnyítésnek lehetooege mutatkozik és valószínű, nogy fog mutatkozni, ezt a könnyítést megejteni és a Tanulmányi Osztállyal közölni szíveskedjenek, hogy a hallgatóságnak tudomásara hozhassuk. Kérem a Kart, mondja ki, hogy mivel egyes szakokon ill. évfolyamokon tényleg túlterhelés állapítható meg, addig is, mig a Minisztérium e tárgyban az ország összes egyetemeire vonatkozóan intézkedik, minden lehetőt megtesz a túlterhelés csökkentése érdekében és elvként szögezze le, hogy alaposan átvizsgálva minden szak- és évfolyam kolloquiumait, csak annyi terhet ró a hallgatóságra, amennyi egy szorgalmas, de közepes tehetségű hallgató által elbírható.

Nagyon megszívlelendőnek tartom Orbán László emlitetr előadásának azt a részét, melyben megemlítette, hogy a Szovjetunió kiváló professzorai mindég arra törekszenek, hogy előadásuk ne száraz adathalmazt, bevágni való tananyagot adjon a hallgatóságnak, hanem perspectivát nyújtva,logikusan vezesse végig a hallgatóságot a tárgy egy-egy részén, csak lényeget kiemelve, de ezt alaposan megmagyarázva, megértetve s ami ebből következik, megszerettetve. így nem következhet be az az eset, hogy a hallgató némely tárgyban a fától nem látja az erdőt.

Itt hivom fel professzortársaim figyelmét, ugyancsak Orbán László előadása kapcsán az eszmei nevelés rendkívül fontosságára. Tárgyaink keretén belől hazaszeretetre, tárgyuk és pályájuk mentői jobbani megkedveltetésére kell nevelnünk minden órán, minden tanszéken a hallgatóságot.

"Utolsó probléma a lemorzsolódás kérdése. Mivel az Egyetem is be van állitva a tervgazdálkodásba, rendkívül fontossággal bir az, vájjon az I. évre felvettek közül hányán, mely ok miatt hagyják: el a szakot,melyet választotta^, illetve, melyre a népgazdaság szükségletének megfelelőleg irányittattak. A Tanulmányi Osztály nagyon pontos kimutatása szerint e tanévben lemorzsolódott Karunknak 102 hallgatója. Ez a nagy szám 14.16 %. Azonban e számba belévették a Minisztérium engedélyével máé Karra átment 45 fő és a budapesti TIK-ra átiratkozott 21 fő hallgatót is. Ezeket, a tulajdonképen lemorzsolódást nem jelentő, hiszen felsőbb hatóságok engedélyével távozottakat leszámítva a tényleges lemorzsolódás mindössze 56 fő, ami 5 %-nak felel meg. Szeretném leszögezni, mielőtt még a lemorzsolódások okát megvizsgálnánk, hogy a lemorzsolódás elleni minden áron való küzdelmet nem tartom észszerűnek.Igen, küzdenünk kell minden szakmai, pedagógiai képességünk latbavetésével minden egyes hallgatónkért, hogy szakmája számára becsületes, jól felkészült munkást neveljünk belőle, de ahol minden küzdelem egyoldalinak bizonyul és fáradozásunkat az alany javithatatlanul passziv ellentállása teljesen meddővé teszi, le kell vonnunk idején a konzekvenciát és az illetőtől az évfolyamát, melynek számára kölöncöt jelent, melynek tanulmányi fegyelmét bontja, melynek előhaladását akadályozza, meg kell szabaditanunk. Akiben gyenge tehetsége ellenére is jóakaratot és szorgalmat konstatálunk, vallom, hogy semmi esetre sem szabad esetleges elkeseredése esetében sem lemorzsolódni engedni, itt kell a tanszéknek pedagógiai feladatában a legmesszebbmenőleg elmennie, semmi fáradtságtól vissza nem riadva kiállania. Ellenben semmi esetre sem lehet azt megengednünk, hogy a lemorzsolódás elleni küzdelmet egyes lelkiismeretlen hallgatók zsarolásra / ha megbuktam, ha csökkentik az ösztöndija-