Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1951-1952, Szeged

1951. december 21., IV. rendes ülés

Szőke falvi-Nagy Béla professzor indítványozza, hogy a demonstrációk ered­­menye, legal ab babban ä mértékben vó tessék figyelembe, hogy 5-ös kolloqu­­iutni érdemjegyet csak a>z kaphat, akinek a demonstrációi általában 3-as­­ra, vagy' enne! jobban sikerültek. Hasonlóan 4-es érdemjegyhez legalább 2-es demonstráció átlagot követelünk meg. Ha a vizsgaeredmény és a félévi eredmények között feltűnő az. elkentét, úgy ennek oka kiderítendő. Ka az.eredmény a félév alattihoz kéae3t erősen javult, ami lelkiismeretes vizsgára készülésre1 val 1, úgy ez a jelölt ja­vára írandó. A vizsgáztatónak sermiiképen sem szabad túlzottan enyhén ítél­ni. de a hallgatóság nagy átlagánál túlzott követelményekkel sem léphet fel. Előző esetben komoly talonná teszi a vizsgát, utóbbiban elriasztja a hallgatóságot. Nem lehet például egy magában lényegtelen részletkérdés­ben megakadni, nem szabad lexikális adatok „ rozusan követelni. A súlyt az anyag át érté sér sének. meglátására, a tanultak alkalmazni tudására kell fektetni Meg kell itt említsem Kalmár professzor társamnak a vi z sráz tat ás mods z eré­vel kapcsolatban fölmerült speciális kérdéseit, /olvasandó az átiratból/ Jo, oktato munka, lelkiismeretes folyamatos tanulás és jól megszervezett vizsga .esetében a siker teljes reményével vehetjük fel a harcot a lemgr­­zsolodas veszélyé ellen .és ez minden oktatónak .es hallgatónak egyformán kötelessége, .hiszen hálánkat népünknek a tudomány, a művelődés érdekében hozott nagy áldozataiért ezen az utón mutathatjuk csak'ki. Dr.Koch Sándor s.k. 6. sz.me Hók leihez Más o lat. Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete Szeged,Táncsics Mihály-u.2. Tele fon: 46-57.------Tárgy; Viz3gamódszerek kérdésé.-■-----Hiv.sz.: 5/1951.TIK. Mell.:- . Dr.Koch Sándor egyetemi tanár urnák, Szeged. Professzor Urí 4 c t A dékán ur felszólítására a vizsgamód szerek kérdésében löm Professzor Úrral. az alábbiakat köz Analízis I. és Analízis II.-bői évek óta úgy szoktam vizsgáztatni»hpgy 4-3 hallgatónak előre kiadok Írásban két-két feladatot, amelyekre legalább fél óra gondolkodás! időt fordíthatna]!, ez azonban az előző kollokváló felele­té he IT elhúzódása miatt sokszor jelentős mértékben megnövekszik. A gondol­kodási idő alatt a hallgatók átgondolhatják a feládátok megoldását, sőt Írásban teljesen ki is dolgozhatják azokat. A csalás lehetőségét úgy igyek­szem kiküszöbölni, hogy ezeket a. hallgatókat az első padsorba, ültetem, .a_ második.padsor üres, a harmadik padsorban magam ülök, a kollokviumok végig­hallgatása végett benn tartózkodó hallgatók pedig mögptteag ülnek. A gondol­kodási idő leheltével, vagy amikor a kollokváló sorra kerül, a kollokváló a táblánál elmondja, hogyan oldotta meg a feladatpkat. A hibákat egyesült erővel kijavítjuk,utána kap egy vagy két elméleti kérdést is. Ezzel a módszerrel rendszerint sikerül a hallgató felkészültséget es fela­datmegoldó készségét jól megái lapítanom. Nehézséget okoz azonban az, hogy a* ; hallgatóknak kb. 50 százaléka olyan lassan szamot, hogy sokszor egy órai, vary ""még hosszabb gondolkodási idő utcai több mint félórát eltölt a táblá­nál a feladat olyan részletének megoldásával, .ami a középiskolai vagy az általános iskolai anyagba tartozik'/ pl. egy zár je If elbontassál vagy agy elsőfokú egyenlet megoldásával. Minthogy elkerülhetetlen a tárgy természe­te- szerint/"hogy egy-egy.felső matematikai feladat megoldása közben ilyen elemi matematikai szállítások elő ne forduljanak, ezért a kollokvium idő- <

Next

/
Thumbnails
Contents