Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1950-1951, Szeged

1951. március 6., VI. rendes ülés

A külön előkészítést igénylő gyengébb képességű hallgatók érdeké­ben minden Intézet kijelölte a. konzultálást végzőketT A szükséges jegyzetek elkészítése minden re^haladott, Hogy1 a Hal Igatóság idejében részt mar kezhez is kapta. Intézetben annyira, elő­késhez fogja kapni s nagy-A II. félévi vizsgatervet a Tanulmányi Osztállyal karöltve május' 13-ig elkészitik. A folyamatos tarn 1 ás megvalósítása érdekében is megtörténtek a szükséges intézkedések ellenőrző dolgozatok Íratására és egyes in­tézetekben az ellenőrzés odáig terjed, hogy a professzor maga vég­zi a jegyzetek helyességének,elLenorzesét, sőt"kérdezéssel győző­dik meg arról, hogy az előadást figyelmesen hallgatták-e és azt megértették a hallgatók. Gondoskodás történik arról is, hogy a hall atósár az intézetekben hozzájusson megfelelő és kellő számú segédkönyveimhez. A./ A felsőoktatási reform lés itása tekints tőben, kivétel tiéí­a népi demokráci­­a múlt elmaradott­s ágával szembeál1itsák. Az II.Sz.T. szervezésében megindult orosz nyelv tanulásában részt­­vesznek s máris,megindítottak az orosz-nyelv tudásának szakmai irány­ban történő értékesítését. Különös .súlyt helyeznek az elmélet és gyakorlat kapcsolatainak kidom­­isára a hallgatóság előtt s ez.a szempont a tudományos kutató­munka irányának megválasztásában is kifejezésre jut. „ t " t A túlterhelés ellen hat ár 9z ottan védekeznek a professzorok azáltal, Hogy igyekszenek az előadásokat világos és tömör foga Ima zásban, min­den fölösleges ballaszttól és átfedésektől mentesen megtartani. Különösen a biológus professzorok intenziven foglalkoznak a szovjet tudósok agrobiológiai" eredményeivel, az a bt. ML’tattani és Biológiai intézet Kairbv; Pedagógia cimi munkájának ismertetését is felvette" munkatérvóbe. Általában minden intézet, ahol csak alkalma és módja nyílik, megismerteti ,a hallgatóságaiba; tanulmányaikkal összefűző eredrnényeit az élenjáró szovjet tudornánynak. 3. / Politikai ás eszmei neve lés. Az enyes intézete^, a kádere zés re hozzájuk beosztott I.éves hallga­tók hyilv nf rtásara naplót fektetnek fel s ebbe iemyzik fel megfi­gyelés alapján a kádere zés szempontjából fontos adatokat. c A II. Pártkongresszus ,eredményeit-és határozatait a kongresszust kö­vető- első hét első órájában ismertetik az I. éves hallgatósággal. / A Szerves Kémiai Intézet a laboratóriumban is kifüggeszti a határoza­tokat./ 4. / A Minisztertanács takarékossági határozatának végrehajtása.

Next

/
Thumbnails
Contents