Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi Kar tanácsülései, 1948-1949, Szeged
1949. január 7., VIII. rendkívüli ülés
Jos dr.Abrahám Ambrus, dr.Greguss Pál, dr.Koch Sándor, dr.Szabó Zoltán, dr.Kalmár László, dr.Szőkefalvi Nagy Béla ny.r.tanárok, dr.Horusitzky Ferenc ny.rk.tanár, dr.Fodor Gábor és dr.Miháltz István m.tanárok, mint magántanári kari képviselők. Távolmaradását kimentette: dr.Kőszegi Dénes c.ny.rk.tanár. Jegyző: dr.Horusitzky Ferenc ny.rk.tanár. Elnöklő dékán üdvözli a megjelenteket és az ülést megnyitja. 105. Elnöklő dékán jelenti, hogy dr.Fodor Gábor magántanári kari képviselő a tegnapi nap folyamán a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium VI. ügyosztályán az egyetemi reform ügyében tartott szakankéten vett részt s megfelelő értesüléseket szerzett a vegyészképzés, továbbá a vegytan szakos tanárok kiképzésének reformját illetően. Felkéri Fodor Gábor magántanárt, hogy hivatalos helyen szerzett értesüléseit terjessze a Kar elé. Fodor magántanár jelenti a Karnak, hogy a dékán által emlitett oktatási reformok ügyében a minisztériumban tartott megbeszélésen tegnap résztvett. Ezen a tárgyaláson szerzett értesülése szerint a vegyészképzés reformjára vonatkozó rendelet változatlanul megmaradt abban a formájában, amely a Kar előtt már ismeretes. A vegytan szakos tanárjelöltek kiképzési reformjában is csak kisebb változtatások történtek; ezeket az érdekelt professzorokkal már közölte, úgy, hogy a tanrendtervezeti előterjesztéseknél ezek már figyelembe fognak vétetni. Kar a szükséges tanrendi változtatásokat a régebben összeállított tanrendtervezeten végrehajtja. 106. Kalmár professzor jelenti a Karnak, hogy a mai nap folyamán telefon utján érintkezésbe lépett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium VI. ügyosztályává/, s ez alkalommal dr.Székács Istvánná úrnő közölte vele a matematika-fizika szakos tanárjelöltek kiképzésére vonatkozó reform rendelkezés ama részét, amely a matematikai és geometriai kollégiumokra vonatkozik. E rendelkezés ismeretében Rédei, Szőkefalvi Nagy Gyula és Szőkefalvi Nagy Béla professzorokkal együttműködve uj tanrend tervezetet dolgozott ki, s a régebben benyújtott tanrendtervezetet kéri tárgytalannak tekinteni. Kar a szükséges tanrendi változtatásokat a régebben összeállított tanrendtervezeten végrehajtja. 107-273/1948-49.mttk.sz. Dékán felkéri a Kar tagjait, tegyenek javaslatot aziránt, hogy az 1948-49.tanév II.félévében milyen kari megbizásokra van szükség. Az előterjesztett javaslatok alapján Kar az 1948-49•tanév II.félévére a 2