Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged
1947. október 23. II. rendes ülés
■y* kívül van még Karunkon 5 szabályszerű féléve, az 1921-22.tanév II.félévtől az 1923-24.tanév II.félévéig. Kérését arra alapítja, nogy az orvosi karon is főként természettudományi tárgyakat hallgatott és kollokvált is belőlük. Az akkori idők nem tették lehetővé részére tanulmányai folytatását; most szeretné azokat befejezni . Az orvoskaron kísérleti fizikát heti 5 érában két féléven át, fizikai laboratóriumi gyakorlatokat heti 5 érában egy féléven át, kísérleti kémiát heti 10 érában egy félévén át s heti 5 érában még egy féléven át, kémiai gyakorlatokat heti 5 érában egy féléven át, kémiai mechanikát heti 2 érában egy féléven át hallgatott; ezek közül kísérleti fizikából mindkét félévben jelesen, kísérleti kémiából /heti 5 érában/ és fizikai laboratóriumi gyakorlatokból egy-egy félévben ugyancsak jelesen, kémiai mechanikából egy félévben jól , . . . kollokvált. Ennek alapján kérését indokoltnak tartom. Semmiféle szabályzatban nem találtam azonban olyan rendelkezést, amely idegen karon hallgatott félévnek az absolutorium szempontjából való beszámítására vonatkoznék. így a T.Kar bölcs belátására bízom, a két orvoskari félévet a kérésnek raegfe- . lelően két, vagy a bölcsészetdoktorátushoz való beszámításnál követett szokásnak megfelelően csak egy félévnek számitja-e be. A T.Kar iránt mély tisztelettel. Szeged, 1947.október 23. Dr.Kalmár László s.k.egyetemi ny.r. tanár.” Többek hozzászólása után Kar elhatározza, hogy folyamodót arról értesíti, hogy amennyiben Karunkon további 2 félévet hallgat, a budapesti tudományegyetem orvosi karánúíi1919 .óv pótfélévében, valamint a Budapesten működő kolozsvári egyetem orvosi karán az 1920-21.tanév ll.félévében hallgatott két félévből 1 félévet a kari tanulmányokba beszámit s neki az absolutorium kiadását engedélyezi . 80. 59A947-48.mttk.sz. í)r.Szabó Zoltán ny.r. tanár a- 34 -