Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged
1947. október 23. II. rendes ülés
C£ felelő részt, valamint a rokon szaktárgyak oktatása szempontjából is feltétlenül megkívánt oktató feladatának is méltóképen megfelelhessen, feltétlenül szükség van arra, hogy az intézetnek, amely az ő vezetése alatt jelenleg is működik, legyen legalább egy tudományos segéderője és legyen egy, a gyűjteménykezeléshez értő altisztje. Erre feltétlenül szükség van nemcsak azért, mert az intézeti élet másképen nem biztosítható, hanem azért is, mert a bombatámadás, majd pedig a későbbi háborús cselekmények annyira megrongálták az intézet felszerelését, hogy ezt a testvérintézet részéről megbízásból és időlegesen nyújtott rövid lélegzetű segítséggel helyrehozni nem lehet. Romokban és rendezetlenül hever nemcsak az intézet bútorainak és tudományos felszerelésének jó része, hanem a teljes megsemmisülés veszedelme fenyegeti a gyűjtemény legnagyobb részét is, főleg pedig a hires Caató-féle madárgyüjteményt, amely pedig valamikor az ország második legnagyobb és legértékesebb gyűjteménye volt. Mindezek előre bocsátása után dr.Ábrahám Ambrus ny.r.tanár, mint az Állatrendszertani Intézetnek a Kar által megbízott igazgatója, kari határozatot kér arravonatkozólag, hogy a Kari 1./ fenntartja-e továbbra az Állatrendszertani Intézetet, 2./ elkövet-e mindent arravonatkozólag, hogy az intézet számára legalább egy tudományos segéderőt és egy altisztet biztosítson., Er.Fröhlich Pál ny.r.tanár megemlíti, hogy a gyakorlati fizikai intézetnek is, bár a tan/szék szünetel, együtt maradt a felszerelése, az ő kezelése alatt. Kar a bizottság javaslatát magáévá teszi, dr.Ábrahám Ambrus ny.r.tanár kérdéseire pedig igennel válaszol és határozatilag kimondja, hogy az egyetemi Állatrendszertani Intézetet fciraint a tudományos kutatás és oktatás szempontjából egyaránt nélkülöz hetetlen intézményt, továbbra is fenn tartja és mindent elkövet arra nézve, hogy az intézet működéséhez feltétlenül szükséges tudományos segéderőt és altisztet biztosítsa. Ezzel kapcsolatban dr.Greguss Pál ny.r.tanár arra kéri a Kart, kövessen el mindent arra nézve, hogy a 20 -