Szegedi Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1946-1947, Szeged

1947. március 13. VI. rendes ülés

_L Ismételten kérem Miniszter Úrtól Lovas György díjtalan gyakornoki álla­sában való megerősítését. Fogadja Miniszter Ur őszinte tiszteletem kifejezését. Szeged, 1947.március 13. Lr.Rései László s.egyetemi ny.r.ta­nár, a Geometriai Intézet igazgatója." elnöklő dékán a díjtalan gyakor­nokok megválasztásának kérdéséhez hoz­zászólva megemlíti, hogy a 16.600/1945. rx.Jt'.M. számú rendelet 6. §-a a díjas gyakornokokra vonatkozik, akiktől tu­dományos felkészültségük igazolására a rendelet tudori, középiskolai tanári, közgazdaságtudományi, mérnöki vagy gyógyszerészi oklevelet kíván meg. A gyakornokok a IX.fizetési osztály 3» fokozatának megfelelő illetményeket él­veznek . Ugyanezen rendelet 7.§-a a könyv­tárkezelők és demonstrátorok jogállá­sát szabályozza. Tudományos felkészült­ség szempontjából kevesebbet kíván, a­­mennyiben az egyetemi tanulmányok foly­tatására jogosító bizonyítvány és az egyetemi tanulmányokból legalább két év szabályszerű elvégzését követeli meg. A könyvtárkezelők és demonstráto­rok a X.fizetési osztály 3.fokozatában járó illetményekkel egyenlő összegű jutalomdijban részesülnek. Mindezek után logikusnak tarta­ná, ha a díjtalan gyakornokokkal szem­ben felállított felkészültséget a könyv­tárkezelőkkel és demonstrátorokkal szemben megkívánt tudományos felkészült­ség mérvénél alacsonyabb szintben álla­pítanák meg. A múltban szokásban volt, hogy díjtalan gyakornokul I.éves hall­gatókat is felterjesztettek, annál is inkább, mert a természettudományos el­mélyülés nagy előnyére van az, ha a * tudományos segédszemély abba a tudo­mányszakba minél hamarább beledolgozza ‘ magát. 2z az államnak külön megterhe­lést nem jelent, mert hiszen a díjta­lan gyakornoki állásra a hallgatók ön­ként jelentkeznek és már előre számol­nak azzal, hogy díjazásban nem része­sülnek. kar'dr.Rédei László ny.r.tanár javaslatára úgy határoz,-.hogy Lovas / György II.éves kari hallgatót mb.díj­talan gyakornokká a Geometriai Inté­zethez 1947.évi április hó 1-től 1947 évi augusztus 31-ig terjedő időre me választja és a megválasztást megerős tés végett felterjeszti a Vallás- és 22 H-Oc*

Next

/
Thumbnails
Contents