Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1943. október 28. II. rendes ülése
- 25 -19./ 78-1943/44.mttksz. MALÁJT MIHÁLY ny.r.tanár jelenti, Hogy GRÓF BÉLA műegyetemen végzett oki. mezőgazda kéri karunkat, Hogy eddigi tanulmányi idejét-növén tan- vegytan- és állattanból való doktorátusa szempontjából számitsuk be. ^evezett indexét átvizsgálva megállapította, hogy összesen 121 heti órában hallgatott olyan tárgya kát, amelyek az általa doktori szigorlatra tervbevett tárgyakkal szoros vonatkozásban vannak. f Javaslatára 20./ 108-1943/44.mttksz. MALÁJT MIHÁLY ny.r.tanár előadja, hogy P HAFFE JTHUBER OTTÓ kari hallgató azzal a kéréssel fordult karunkhoz, hogy részére eddigi tanulmányai alapján végbizonyitványt adjunk. JTevezett a volt Ferdinand király kolozsvári román egyetemen 1939-40. tanévben 13 órát hallgatott a matematikából és a geometriából, mint rendes hallgató. Karunkon 1940-41. tanév I. II. 1941-42. I. II., 1942/ 43. I.II. félévében volt beiratkozva, valamennyi félévben az előirt 20 óránál jóval többet hallgatott. A nemzeti tárgyak közül a magyar irodalomtörténetből kollokvált és alapvizsgázott, a magyar alkot( a Kar eddigi tanulmányait kivételesen végbizonyitvány és szigorlat szempontjából 6 félévnek számítja be és felhívja arra, hogy a hátralévő 2 félévben szigorlati tárgyait akként hallgassa, hogy a. mnlléktárgyakat is mindkét félévben felvéve^eddigi tanulmányit kiegészítse.