Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. július 6. V. rendkívüli ülés
/magyar állampolgárság, születési anyakönyvi kivonat, keresztény származást igazoló iratok, életrajz, stb./ felszerelt és a m.kir. vallás-és közoktatásügyi miniszterhez cimzett kérvényüket, amenynyiben jelenleg is állami alkalmazásban vannak, elöljáró hatóságuk utján, ellenkező esetben közvetlenül a kolozsvári m.kir.Ferenc József-Tudományegyetem matematikai és természettudományi karának dékáni hivatalába 1944.évi augusztus hó 31-ig nyújtsák be. IV. A közszolgálatban nem álló pályázóknak a 7720/1939.M.E. számú rendelet 1. és 3. §-ában foglalt rendelkezések szerint igazolniok kell azt, hogy nem esnek a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló lQgQiIVi 11 oil, és 5.§-áteran meghatározott korlátozások alá. »• Wc Xj(. {< t. - ^ t/u, V, A korábbi közszolgálati állásban eltöltött időnek a fizetés szempontjából való megállapítása, illetőleg a szabad pályán eltöltött időnek a fizetésbe és a nyugdíjba való beszámítása iránti igény, illetőleg kérés csak akkor vehető tekintetbe, ha azt a pályázó pár a pályázati kérvényben bejelenti. Budapest, 194................................................ m.kir.vallás és közoktatásügyi miniszter A Kar megegyszer nyomatékosan fe^hivja a V.K.Miniszter ur fi, ,, . es a tanszék természete gyeimet arra, hogy a Kar személyzeti ügyeivolyanok, amelyen szükségessé teszik, hogy a tanitás érdekében a tanszék ellátása -mivel a helyettesitési lehetőségek nem kedvezők,- minél hamarosabban kine^ vezett professzorral történjék. Épen emiatt célszerű volna, hogy a pályázati határidő folyó évi augusztus hó 31-ben állapitassék meg, hogy a Karnak módjában legyen mindjárt a következő tanév elején az üggyel érdemileg foglalkozni. Kolozsvár,1944.julius 5-én. 3 Mély tisztelettel: egyetemi ny.r.tanár,a kisérleti fizikai intézet igazgatója.- 2 -