Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1943. október 28. II. rendes ülése
33- 6 -azok a gyógyszerészhallgatók, akik elbuktak a szigorlaton a következő félévre beiratkozhatnak. SZABÓ ZOLTiÍB- ny.rk.tanár az alábbi nyilatkozatot teszi: A gyógyszerészek kvantitatív analitikai laboratóriumában nap nap után észlelhető sajnálatos tanulmányi eredmények folytán a következő nyilatkozat megtételére vagyok kényszer itve: A Nagytekintetü Kar f. évi május hó 20.-án tartott ülésen szótöbbséggel azt a határozatot hozta, hogy azok a gyógyszer észhallgatók, akik a gyakorlati évnek a szünidőkre való felosztása következtében folytatólagosan végzik egyetemi tanulmányaikat, a szigorlataikat az általános és szervetlen kémiából, továbbá a kvalitatív kémiai analízisből nemcsak a II. tanév elején, hanem ezen tanulmányi év januárjában is letehetik. A kar ezen határozata ellen, annak idején, szabályszerű módon különvéleményt jelentettem be. Különvéleményemben részletesen megindokoltam mint az I. és II. éves gyógyszerészekkel legtöbbet foglalkozó profeszszor azon álláspontomat, mely szerint nem engedhető meg a II. évre való beiratkozás az I. év kötelező szigorlatainak sikeres letétele nélkül. A kari határozatra, illetve a különvéleményre a minisztérium elvi döntés mindezideig, sajnos, nem érkezett meg. A már több mint egy hónapja tartó tanulmányi eredmények alapján legnagyobb sajnálattal kell megállapítanom, hogy azok a jelenségek,