Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár

1944. április 27. VIII. rendesülés

- 18 -a gondolatot. Fontosnak tart ja,hogy az egyetem emlékei, az egyetemre vonatkozó újság cikkek, intézetek és professzorok ‘tudományos munkáinak egy-egy példánya, sth., egybe legye­nek gyűjtve. A Kar egyhangúlag kivánja az egyetemi muzeum felállítását azzal, hogy abban az egyetem történetét illető emlékek helyeztessenek el. 12. 604-1943/44.mttksz.­Dr.Imre Lajos ny.r.tanár az alábbi javaslatot terjeszti elő: A közelmúltban kémiai szigorlat­ra jelentkezett Karunknál olyan ve­gyész jelölt, aki nem a mi Egyete­münknek volt a hallgatója, nem itt abszolvált és nem is itt készítette a doktori értekezését. Azonban bizo­nyos okokból, melyeket Karunkhoz in­tézett kérvényében kifejtett,mégis tölünk kért szigorlatra való bocsá­tást, melyet meg is kapott, minthogy a jelenleg érvényben levő doktori szigorlati szabályzat formai követel­ményeinek minden vonatkozásban meg­felelt. A szóbeli szigorlaton azután kiderült, hogy a jelölt a szigorlati tárgyainak a legelemibb alapfogal­maival sincs tisztában, sőt a dokto­ri értekezésében részletesen tárgyalt elvi kapcsolatok és módszertani el­járások tekintetében is teljes tájé­kozatlanságot árult el. A szigorlati bizottság tagjai tehát kénytelenek voltak a professzor lelkiismeret szavára hallgatva a legszomorubb kon­zekvenciát levonni s a jelöltet egy­hangúlag „elégtelen" jelzéssel minő­síteni. ./

Next

/
Thumbnails
Contents