Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. március 6. III. rendkívüliülés
113 2. SZABÓ ZOLTÁN ny.rk. tanár jelenti a Karnak, hogy tavaly a vegyészképző bizottság a tanulmányi rendet összeállította, Ezt a Kar elfogadta szankciókkal együtt. A hallgatókat figyelmeztették. Mégis sokan nem colloquáltak. Ezekkel szemben a szabályokat érvényesíteni óhajtja és nem veszi fel a laboratóriumában. Eddig feltételesen felvette, most ki szeretné tenni ókat, ehhez kéri a kar hozzájárulását. MALÁN MIHÁLY ny.r.tanár szerint erre jogalap nincs, mig a minisz tér a szabálytjjóvá nem hagyta. Visszamenő érvénye a jogalkotásnak nincsen . Lehetetlen valakit felvenni, majd kitenni^pla'ne, ha a tanrendben semmi előfeltétel Hem szerepel. A tanszabadságba ütközik. A jövőre meg kell adni a laboratóriumba való felvétel feltételeit a tanrendben, akkor lehet így fellépni, mert a vegyész szabályzat életbelépése és érvénye nem szabályozott. Visszaható érvénye pedig jogilag nem lehet. GYULAI ZOLTÁN ny.r.tanár: Ugyanaz a helyzet a kisérleti fizikában. Ha a vegyész szabályzat nincs is elfogadva, sok a vegyész - szorítani kell az ifjúságot az indolehcia ellen. Kényszeriteni a tanulásra, illetve elmenésre.- Igaz, hogy nem lévén a szabályzat szentesítve,csak reálisan oldható meg a kérdés. Ha 3 év múlva successive elbuktatjuk újra elölről kell kezdeniök. Nekik jobb, ha ma kezdik az uj pályát elölről. Reális ok e mellett szól.- 4