Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár

1944. február 12. II. rendes ülése

Fentnevezett hallgatók ugyanis azt kérik, a mathematikai és t érmé szét tudományi Kartól,hogy az 1943/44 tanévben randkivüli hall­gatói minőségben lehallgatott félévüket a júniusban leteendő érettségi vizsgá­lat sikere esetén-, ismerje el a Kar szabályszerű rende féléveknek és ennek alapján bocsássa őket szeptember hónap­ban előszigorlatra. Ismerteti elnök nevezettek adatait: ifj,Mihály Károly 1938-ban a kolozsvári református főgimnáziumban végezte el a gimnázium VIII.osztályát. Még a román időkben két Ízben is megkí­sérelte a középiskolai érettségit meg­szerezni, azonban mindkét alkalommal si­kertelen eredménnyel. Somán katonai szolgálat és magánalkalmazás után 1943 év szeptemberében Délerdélyből ide menekült és rendkívüli gyógyszerészhallgatónak iratkozott be.Közben a gyergyószentmikló­­si állami gimnáziumnál kérte középiskolai érettségi vizsgálatra való bocsátását, azonban egy okmány hiánya miatt az 1943 év december havában tartott érettségi vizsgálatokról lekésett s igy csak a folyó év junius havában tehbt érettségi vizsgálatot. Papp Károly 1943-ban a gyulafe­hérvári római katolikus "Majláth" fő­gimnáziumban végezte el a gimnázium VIII. osztályát. Miután két Ízben is sikertelen eredménnyel próbálta meg a középiskolai érettségit megszerezni, Délerdélyből át­jött és rendkívüli győgyszerészhallgató­­nak iratkozott be., A m.kir déis II. Rá­kóczi György állami gimnázium igazgatósága ahol a középiskolai érettségi megszerzése végett jelentkezett, egy különbözeti ma­gánvizsga letevését követelte meg. Ezt a vizsgát I943 évi december hó 4.-én tette le és most ez alapon a folyó év junius havá-

Next

/
Thumbnails
Contents