Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1943-1944, Kolozsvár
1944. január 27. V. rendes ülése
- 47 aláírását-? Mert tapasztalatból tudja, hogy a mai ifjúság igen nagy százaléka hanyag* nem törődő,-rendetlen és nem megbízható az igazmondás terén százszázalékig. MALÁJT MIHÁLY ny.r .tanár szerint a tanárképzés fő szerve az egyetem, így a karoknak kétségtelenül joga van a Tanárképző hibáira reámutatni. Elvi álláspontja, hogy a tanárképzést a mamik egészében a bölcsészeti illetve természettudományi karokra kellene bízni. Egyébként is minden állami szervvel ás közintézménnyel szemben bárki-jogosult a köz érdekében kritikát-gyakorölni,-ha az munkáját nem megfelelően végzi. Már nedig-ha Bartók kartárs tényleg megtagadta az indexek aláírását, akkor ifjuságunkkal éppen minden paedagogia! elvet megszégyenít óén ás a saját maga által kinyomtattatott szabályzat ellenesen járt el, s ezt mint tanárnak becsületbeli kötelessége itt szóvátenni, mint kari vezető tanár nem adhatja-az ifjúságnak azt a tanácsot, hogy forduljon közvetlenül a miniszter úrhoz,vagy a sajtó nyilvánosságához. Mivel azonban célja csak az volt, hogy az ifjúsággal méltatlanul szabályellenesen önkényeakedésből ne bánjanak, és mivel-Bartók professzort mint tudóst igen tiszteli, az-öregebbek tanácsára szívesen hallgat és abban a reményben, hogy Győrffy kartárs mint tanácstag mindent megtesz a hasonló esetek elkerülésére s remény van rá, hogy az egy aláíráson kívül esett hallgatók is megkapják a láttamozási, indítványát viszzavonja. /