Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1942-1943, Kolozsvár
1942. december 1. II. rendkívüli ülése
hatja. Ne vegyék el az egyetemtől! Addig nem foglal a gazdasági "bizottság állást mig a karok véleményét nem ismer i.Dr.GYULAI ZOLTÁN ny.r.tanár: Karunk dékánja erre válaszolt, bejárta az épületet és megállapította: 1/ előadások és gyakorlatokra a nagy távolság miatt nem alkalmas 2/ alkalmas lenne kutató-intézetnek, ha a személyzet ott lakik. Melléképület kellene. Ezt a románok is igy vélték, 3/ alkalmas orvosi elkülönítő nek: ragályos vagy fertőző betegeknek. Karunk értekezleten tárgyalt az ügyről októberben# Ekkor szóbakerült Dr.Szentgyörgyi professzor úr személye is# Megkérdezte a professzor urat,foglalkoznék-e a gondolattal, hogy Kolozsvárra áttelepedjék kutatóintézet vezetésére. Dr.Szentgyörgyi közölte, hogy legnagyobb sajnálatára most nem jöhet. A Tanács a múlt heti ülésén foglalkozott az üggyel a gazdasági bizottság jelentése alapján. A gazdasági bizottságnak a rector úrhoz november 17-én intézett véleménye az alábbi: Méltóságos Rector Ur ! Tisztelettel értesítem Magnificent iádat, hogy a románok által félig felépített Donáth-úti Atomromboló Intézet mikénti felhasználása kérdéséo ben Bizottságunk felhívta Egyetemünk egyes Karait, hogy milyen célra találnák alkalmasnak az épületet, amelynek befejezését és használatba vételét elhatározta.