Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár
1941. december 18. IV. rendes ülése
M-14 -Kónya - ha rövidebh idővel is^raegelőzték Gáspárt. Mivel azonban a bizottság a két diplomával bírókat elvileg előnyben részesítette, viszont Gáspár tanári diplomájának megszerzéséről - tekintettel arra, hogy az a dékáni hivatalban lévő kimutatásába későbbi kelte miatt nem volt bevezetve, másrészt Gáspár korára és a fentiekkel egyidejű szolgálat kezdetére való tekintettel javasolom, hogy a gyakornokok rangsorában Dr.Fejes László után Dr.Gáspár Gyulát, beiktatni Kónya Albert és Medveczky Lászlót eddigi egymásközötti sorrendjükben mögéje tenni méltóztassék. Ugyanennek a kapcsán jelentem, hogy a rangsorolásról szóló jegyzőkönyvben géphiba foltyán a 9. és 12. helyen is szerepel a díjas gyakornokok sorában Ördögh Ferenc, viszont Bartha Antal kimaradt. A bizottság által elfogadott előadói javaslat szerint a 9. hely Bartha Antalt illeti. így a jegyzőkönyv ennek megfelelő kijavítását is javasolom. A Kar az előadó előterjesztését egyhangúlag elfogadja. A prodékán az elnöklést átve* SBÍ. 14/. Dr.Szőkefalvi Nagy Gyula pro... dékán fölkéri Dr.Gyulai Zoltán ny.r. tanárt, hogy a gyakorlati fizikai tanszék felállítására és betöltése ügyében előterjesztését tegye meg: Tekintetes Kar ! Tisztelettel javasolom a Tekintetes Karnak, hogy mondja ki(hogy szükségesnek tartja a Kar kebelében az 1919-es idők előtt már működésben volt gyakorlati fizikai intézetnek az újra szervezését és a gyakorlati fizikai tanszék felállítását és annak betol< /.