Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár

1942. június 30. Kari dékáni hivatalban tartott fegyelmi vizsgálat Lassovszky Károly budapesti csillagvizsgáló intézeti igazgató és Detre László intézeti obszervátor ellen tartott fegyelmi vizsgálat

3 80 időben megtörtént kicsomagolás után délutánra már lemezek tűntek el. Véleményem szerint annakidején azonnal ki lehetett volna deriteni a tettest. Tudomásom szerint az in­tézetben leké összes egyének közül összesen 2 altisztnek volt olyan fényképezőgépe, amelyekkel kapcsolat­ban a lemezek használhatók voltak. Azt pedig kizártnak tartom, hogy olyan valakiköpte volna, el a lemeze­ket, aki eladás utján akarta volna értékesíteni azokat, hiszen a szóban forgó lemezeket Jóformán még fényké­pészeti szaküzletek sem ismerik. Tudok arról is, és ha $61 emlék­szem több Ízben is előfordult, hogy az éjszaka folyamán készített ^«expo­nált* lemezek, a rendszerint másnap vagy későbbi napokon megejtett elő­hívás előtt, ismeretlen okoknál fog­va fénytjkaptak. Egy esetben magam is teljes biztonsággal meggyőződtem, hogy kétségtelen a készakarva történt lemez rontás, mikor dr.Detre László­nak egyik lemeze éjszakáról másnap délutánig használhatatlanná vált. Felolvasás után a Jegyzőkönyvet alulírottak lezárták és aláírták. é k á n , * egyetemi fogalmazó, J egyz őkönyweze t ő. a egyetemi tanársegéd. Í7 ^ ' Ui 3 V? I TÄ * 1*1 ‘ CD ■ V y

Next

/
Thumbnails
Contents