Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár
1942. február 26. VI. rendes ülése
20k leménje szerint talán a debreceni egyetem példája alapján kívánatos Dr»Dávid Lajos ny.r.tanár vélenne a tandijmentességet kérő Űrlap -átalakítása. .f Br.Halán Mihály ny.rk.tanár szerint teljesen megfelelő az, hogy ha a belügyminiszteriuo által az egyetemi hallgatók részére megállapított mintájú szegénységi bizonyítványt követelünk a kérvények mellé, tekintettek arra, hogy ebben minden lehetséges vagyoni és jövedelmi adat úgy a hallgató mint szüleit illetőműkhöz mellékelendő bizonyítvány kikérésekor ilyen bizonyítvány kiállítását szorgalmazni. Dékán javaslatára az ügyben a többi karokkal s a Tanácshot valamint a Minisztériumhoz teendő felterjesztés előkészítésére rajta kivül Dr.Hankó Béla és Dr. Több tárgy nem lévén elnöklő dékán az ülést bezárja. leg bentfoglaltatik. Célszerű lenne, hogy egy ilyen bizonyítvány mintát már a jelen félév folyamán a tanács hirdető táblán köröztetné s Így azután a hallgatóknak módjukban lenne a jövő félévi tandijraentességi kérel-Maian Mihály professzorokat küldi ki. e.i. dékán. jegyző v