Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1941-1942, Kolozsvár
1942. január 15. V. rendes ülése
ján a-Kar az 1941» ári november hé 20.-i*7éndes ülésén tárgyalt minthogy a temetkezési segélyalap rendelkezései-» nek értelmében jelen sírhely megváltási akcióban csak azok a professzorok vehetnek részt, akik a segélyalap tagjai la. Megjegyzendő továbbá,hogy ezek a megvásárolt sírhelyek nem az egyetemek» hanem a vásárló profeszorok magántulajdonát képezik. tést tudomásul veszi azzal» hogy mi vei az akcióban való részvétel nem kari ügy, hanem a professzorok egyé ni ügye, ezért a tanácsi határozató a Dékán egyénenkénti vélemény nyilvánítás méptétt a professzorok között köröztesse le. fí ! f Eszmecsere után a Kar a bejei« Elő ki <5 Dékán ismerteti a gazdasági hivatal igazgatójának átiratát, amelyben közli» hogy a Diáktámogatási célokra a professzorok által felajánlott összegeknek a januári tanári pótlékból való levonását nem tudta eszközölni, mivel azjknuári pótlékok kiutalása már 1941. december hó 30-án megtörtént, viszont a felajánlásról csak december hó 31-én értesült. A dékán kéri a Kar döntését arra nézve, hogy az elmaradt összegek a folyó évi fahr» havi rendes tanári fizetésből vagy pedig a jövő negyedévi tanári pótlékből i vonassanak-e le. A Kar úgy határoz, hogy az e] maradt összegek levonása az áprilisi negyedévi tanár^pótlékból eszközölte , senek. -___