Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1940-1941, Kolozsvár
1941. május 8. VII. rendes üléséről
-9-450 d/ Elnöklő dékán bejelenti, hogy az Egyetemi Tanács nyári egyetemi előadások előkészitésére bizottságot küldött ki. A dékán felszólalására karunk részére két helyet fenntartott. Dékán kéri a kart, hogy a bizottságba két tagot küldjön ki. A kar dr.Hankó Béla és dr.Malán Mihály professzort küldi ki a bizottságba. -e/ Elnöklő Dékán bejelenti, hogy az Egyetemi Tanács elhatározta, hogy a pályadolgozatok bírálatát az egyetemi évkönyvekben ki fogja nyomattatni, továbbá azt, hogy a bírálatot két szaktanárnak kell aláirnia. f/ Az elnöklő dékán be jelenti,hogy az Egyetemi Tanács foglalkozott a tanári tudományos pótlék visszaállításának kérdésével és úgy határozott, hogy amennyiben az egyes egyetemi tanároktól a közigazgatási bíróságnál megindított perek sikertelenek maradnának, a Miniszter Ur őnagyméltóságától kéri a tudományos pótlék kiutalása akadályainak elhárítását. g/ Elnöklő dékán bemutatja a hallgatók törzslap tervezetének korrektúráját . h/ Elnöklő dékán bejelenti, hogy a tanévzáró ünnepély május hó 29-én lesz. Ezen az ünnepélyen a hősi halottak emlékét karunk kiküldöttje fogja megkoszorúzni és egyúttal leleplezni, az J egyetem alapitó Ferenc József király szobrát. i/ Elnöklő dékán bejelenti, hogy a következő kari ülés ideje május hó 26. A Kar az elnöki bejelentéseket tudomásul veszi. 6/ A dékán elrendeli a rectorválasztóelektorok megválasztására a titkos szavazást. A Kar dr.Hankó Béla, dr.Gyulai Zoltán ny.r.dr.Gombás Pál és dr.Malán Mihály ny.rk.tanárokat küldi ki. V Az elnöklő dékán fölkéri dr.Géléi József ny.r.tanárt, hogy dr.STIllER JOLÁN magántanári képesítése tárgyá-