Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1940-1941, Kolozsvár
1940. december 16. III. rendes ülés
- 12 -gondolatával végezték a tanulmányaikat, tehát túlságosan nehéz feladat számukra az, hogy most, abszolválásuk után illeszkedjenek bele a doktorátushoz szükséges tudományos légkörbe. Az a. pontra vonatkozóan meg kell állapi tanunk, hogy folyamodók valóban többet érdemelnek, mint az a magyar egyetemi hallgató, aki minden vizsga nélkül abszolválta az egyetemi tanulmányait. Azonban ebben az összehasonlitásban nem a folyamodók megelőző munkáját tartom túl soknak a doktorátushoz, hanem a vizsgák nélkül doktorátusa jelentkező abszolvált hallgatóét túl kevésnek.Sbben a vonatkozásban a mi tudományegyetemi vegyészkiképzési rendszerünkben sok hiány mutatkozik, de addig is, amig a vegyészkiképzés tökéletesitése dolgában nem történnek törvényes intézkedések, Karunk vegyész - tanárai közösmegállapodás és ebben a kérdésben tanúsított, teljesen egyöntetű elvi álláspontjuk értelmében csakis olyan hallgatókat fognak doktorjelölteknek felvenni, akik az összes kémiai tárgyakból és a szigorlat melléktárgyai bál is colloqui uniót tettek.Ennélfogva a fent nevezett két folyamodót semmiféle sérelem nem érheti majd Karunk újabb vegyész-doktor jelöltjeivel szemben.