Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Matematikai és Természettudományi kar tanácsülései, 1940-1941, Kolozsvár
1940. december 16. III. rendes ülés
69- io -tését tegye meg. Dr.Imre Lajos előterjesztése a következő: A kolozsvári volt román egyetemnek két hallgatója, Aradi Antal és Szente Béla karunkhoz kérvényt nyújtottak be, hátrálékos vizsgálataik letevésének engedélyezése tárgyában. Mind a ketten a matematikai és természettudományi kar vegyészeti osztályának voltak hallgatói, még pedig Aradi Antal egy előkészítő évet /1930/1931/ és négy rendes egyetemi évet A931/32 - tői 1934/35-ig/ abszolvált Kolozsvárt,; Szente Béla pedig az első évet végezte itt /1934/35/, a többit a csernovitzi egyetemen. A vegyészeti osztályon előirt tárgyakat mind a ketten szabályszerűen lehallgatták és azok túlnyomó részéből vizsgálatot is tettek. A volt román egyetem vegyészeti osztályának hallgatói az összes előirt tárgyak lehallgatása és az előirt vizsgálatok letevése után még egy-egy általánosabb témáról készitett, ismertető Írásbeli dolgozatnak és összefoglaló szóbeli vizsgálatnak, az u.n.licentiatus-vizsgálatnak az alapján vegyészi oklevelet kaptak, amely módot nyújtott az ipari vegyeszpályán való elhelyezkedésre, vegyelemzések hivatalos elvégzésére stb., A fent nevezett két folya-