Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1958-1959, Szeged
1959. 04. 02. 4. rendes kari ülés
Pető István felolvassa Nagy László egyetemi tanár tájékoztatóját á IV.évfolyamról. /III.sz. melléklet./ Dékán köszönetét mond az évfolyamfelelősöknek beszámolóikért, amelyekből hasznos tájékoztatást nyert a Kar hallgatóságunk előmeneteléről és egész jelenlegi arculatáról. A szükséges konkrét intézkedéseket /pl. a nyelvi kollégiumokkal és a testneveléssel, valamint a gyakorlatok segédeszközeivel kapcsolatban/ a Dékáni Hivatal meg fogja tenni. A ív, évesek vizsgaidőpontjainak megállapítása már folyamatban van. Rendkívül fontosnak tartja Maday Pál elv társ beszámolóját az I.éves levelező hallgatók vizsgaeredményeire vonatkozólag. Maga is meghallgatott az egyetemes jogtörténetből tartott vizsgát, s tapasztalatai alapján felhívta Maday Pál tanszékvezető és Both Ödön adjunktus figyelmét az anyag csökkentésének és a Both Ödön elv társ által alkalmazott vizsgáztatási módszer módosításának szükségességére. 18. Dékán végezetül bejelentéseket tesz. Kéri a tanszékvezetőket, hogy a" március 27 - április 4. között eltelt időszakra vonatkozólag legkésőbb április 6-án adják be jelentéseiket a Dékáni Hivatalba,, az ezen időszak alatt igazolatlanul távolmaradt egyetemi hallgatókról. Közli, hogy a Kar részére megállapított ezévi hitelkeretekből fordításra és gépelésre tanszékenként 6oo Ft, könyvkötésre pedig tanszékenként 5oö Ft jut. Bejelenti, hogy a Rektor elvtárs 5o#-os munkaidővel uj gépirónőt adott a Karhoz' Havasi Magdolna személyében. Ennek következtében a, gépirási munkákra vonatkozólag uj beosztást készít és ezt a tanszékekhez néhány napon belül eljuttatja. Végül ezúton is felhívja a kari tanács tarjait, hogy a hazánk felszabadulásának 14. évfordulója alkalmából tartandó egyetemi ünnepélyen teljes számban vegyenek részt.