Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1956-1957, Szeged
1957. 02. 07. 6. rendes kari ülés
Régi rendszerű, joghallgatók tanulmányainak "befejezése. Az oktatásügyi kormánybiztos f.évi január hó 19-én kelt 855-1/1957.*sz. lairatában úgy rendelkezett, hogy a régi rendszerű: joghallgatók tanulmányai befejezésének módját és feltételeit - az érvényben lévő vizsgarendszernek megfelelően - az állam- és jogtudományi karok tanácsa határozza meg. A tanulmányok befejezésének engedélyezése annak az állam- és jogtudományi karnak a dékánja hatáskörébe tartozik, ahol a jelentkező tanulmányait befejezni kivania; a dékáni határozat; ellen a refe torhoz lehet fellebbezni. Rendelkezésében az oktatásügyi kormánybiztos egyidejűleg hatályon kivíil helyezte a joghallgatók tanulmányainak beszámítására nézve eddig érvényben volt lo5o/l953, és 855-23/195ó.sz. utasításokat. Az említett kormánybiztosi utasítás az egyetemek jogkörét ebben a vonatkozásban is nagymértékben bővíti, amit" örömmel kell üdvözölni, előfordulhat ugyanígy, hogy az egyes jogi karok a régi rendszerű joghallgatók tanulmányainak beszámítása tekintetében egymástól eltérő álláspontot foglalnak el, de ezt nem tartjuk aggályosnak, tekintettel arra, hogy a f.tanévi átmeneti tantervek megállapítását is a karokra bízta az oktatásügyi kormánybiztos. márpedig a tanterv és a régi rendszerű joghallgatók tanulmányainak befejezéséhez megkívánt feltételek egymással szoros kapcsolatban állanak* Mindenesetre hangsúly oz'andónak véljük, hogy az alábbiakban megállapítani javasolt és a Módszertani Bizottság f. hó 4-i ülésén elfogadott elveket ideiglenes jellegieknek, a f* tanévre szólóknak kell tekintenünk* A kérdés megoldása az idei tanévben azoknál a legsürgősebbK, akik a régebbi tanulmányi rend szerint abszolutóriumot szereztek, de szigorlataikat nem, vagy csak részben tették le* Ezeknél az eddigi szabályozás ketté ágazott, olyan értelemben, hogy a szigorlatokat nem tetteknek be kellett iratkozniok az esti /illetőleg levelező/ tagozat IV.évfolyamára, és a dékán a tanszékek meghallgatásával megállapította az általuk leteendő vizsgákat, mig az utóbbiaknak nem volt ilyen beiratkozási és kiegészítő vizsgázási kötelezettségük, hanem csak az államvizsgát kellett letenniük* Véleményünk szerint erre a kétféle kategóriára vonatkozó szabályozás most egységesítendő lenne, olyan értelemben, hogy egyiküktől sem kívánnánk újabb beiratkozást, hanem az államvizsgát kellene letenniük - szakdolgozat készítésének kötelezettségével - és ezenkívül kiegészítő vizsgára kellene állniok azokból a nem államvizsga-tárgyakból, amelyekből a jelenlegi anyag tudásának megkivánásától nem lehet eltekinteni. Az 195o*évi tanulmányi reform előtt abszolváltaktól feltétlenül kiegészítő vizsgát kellene kívánni az álla» és jogelméletből és a politikai gazdaságtanból, valamint a munkajogból. A többi tárgyaknál az szolgálna alapelvül, hogy ezekből akkor kell kiegészítő vizsgát tenniök, ha belőlük annak idején még nem tettek sem alapvizsgát, sem szigorlatot. Nem kellene vizsgát megkövetelni a törvénykezési szervezetből, továbbá az idei átmeneti tantervbe ujonan felvett tárgyakból, tehát az összehasonlító alkotmányjogból és a nemzetközi magánjogból. A szóbanlévő kiegészítő vizsgák letételére határozott vizsgaidőszakokat kellene kijelölni, tehát azok nem lennének bármely időpontban letehetők. Ilyen időszak lehetne pl. az április 15-3o-ig, a junius 1-3®ig és a szeptember 15-3o-ig terjedő időszak, figyelemmel arra is,hogy az érdekelteknek vagy júniusi, vagy a novemberi államvizsgaidőszak keretében kellene államvizsgára állmok. Azoknak, akik jogi abszolutóriumukat még a felszabadulás előtt szerezték meg, akkor is szakdolgozatot kell készíteniük, ha régi tipusu doktorátus megszerzése céljából annakidején már értekezést nyújtottak be. Azok a volt joghallgatók, akik az abszolutóriumot még nem szerezték meg, legkorábban szeptemberben iratkozhatnak majd be a levelező tago-