Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1952-1953, Szeged
1952. 10. 27. 2. rendes kari ülés
A professzor példamutatóea hatékonyan hozzá járul egy olyan légkor kifejle-sztésehe2, amelyben mega e hallgatóság fóréul szembe és bélyegzi .:£• g 3 ±h :_,yeL etlensége t elkov otő társat. Ami most n-x' a f egy el:'eset lens egekkel szemben teedrő intézkedéseket illeti mindenekelőtt hangsúlyozom, hogy e tekintetben általános vozé ível vvé ke 11 válnia annak, hogy egyetlenegy fegyeLnetlensénet sem szabad kifogásolás , illetve megtorlás nélkül hagyni, tovább, hogy a kifogásolásnak, illetve a sortóriásnak nyomon kell követnie a fejeimet lens6-r. • +V • ka a professzor, illetőleg a gyakorlat vezetőbe ezt észleli, hogy a .hallgató az előadás foi.yac-áa szomszédjával beszélget, vagy a feleltet és re felhívott társával: súg, azonnal d ergálja meg az illetőt, Minthogy a sues t.s beszjól^-tén többnyire a hátsó padokban fordul elő, cólsaTiü különösön ily íej. Ivetlanság megismétlése esetén, ha a professzor, ill /‘v a gyakorlat ve Ottója az illető hallgatót környezetéből ltávolitja és olyan he lyre ülteti, ahol az .lő adóhoz való közelségénél fogva kisebb L veszélye a fe gye Íme tiers ég elkövetés énok. A hanyagul jegyzetelő.-hall gatót megfelelő f igy elme zt été sben illetve kickt;tágban kell részelte ni. Ka az az intézkedés erednénytelennok bizonyulna, vegye :t\ 1 a professzor az évfolyam LISz. vozotőségi.vel a kapcsol ••tot és kor .ja fel arra, hogy & meggyőzés eszközével igyekezzenek hat ni az ill otŐre . A dolgozatírásnál olőrordul u.n. "puskázás" esetén, amennyiben s ha 11- gr tó .rolyea £Ínyeim; zt -ti s után som hagyja abba, a do lg oz etilre át föl keli függeszteni és ? dolgozatot el ágt.. ionnok-kell min:sitc-h,;Ugyanilyen osztályzatot kell megállapítani annak terhére, aki ige zoktlanul maradt távol a,.dolgozatírástól, Ha ■' i ontiekben ismertetett intézkedések 3or. vezettek célra, vagy ha máraz el flői zbc n o ,3k ov etc tt fegyelmezetlenség súlyos /: pl. feleseiés az ölő adóval:/ * professzor, illetőleg a gyakorlat vezetője utasítja ahallgatót arra, hogy jelentkezzék a dékánnál, aki vagy megdorgálja, vagy ha azt indokoltnak tartja, a fegyelmi eljárást ellene megindítja. AZ igazolatlan késéseket jelentse be a professzor,' illetőleg - gyakori vt vezetője a Tanulmányi Osztálynak-, a^oly^az egyes esőtekben célravezető fe >yo Imi i nt é zko dé skö t iueg.teszi, Szöged., 3.952. október hó 14.-án, dr. Sc hu 11 hói s z -En i 1 e. k, tanszékvezető, egyetemi tárnr.