Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar tanácsülései, 1950-1951, Szeged

1951. 02. 09. 4. rendes ülés

Dr. Scbulthelsz Emil egyetemi ny.r.tanár fel­hívja a figyelmet, hogy a bűnvádi eljárásjogból ké­szült budapesti jegyzet olyan példányaZámöan lenne beszerzendő^ hogy a" doktori szigorlók is kapjanak belőle. Megjegyzi, hogy a fegyelmi szabályzatot a Kar tagjai még nem ismerik, azt még nem kaptuk meg. Helyes iiskolti Sándor osztályvezetőnek az a javas­lata, hogy a professzorok ‘a vizsgák tapasztalatait értékeljek ki az első előadás során és a maguk javá­ra, illetve terhére vonják le a következteteseket. Dr. Búza László egyetemi ny.r.tanár nagyon he­lyesnek tartja a iavaslatnak azon részét, mely a munkaadótól kérendő tanulmányi szabadsággal foglal­kozik. Ezzel kapcsolatban azonban szükségesnek tart­ja, hogy aki tanulmányi szabadságot kér es kap, szi­gorú munkatervét dolgozzon ki és azt tartsa be. Dr. Móra áíihály egyetemi ny.r. tanár elmondja, hogy valóban a jegyzet'nemcsak egyes tantárgyakat érint, hanem körűinélül*az az általános helyzet,hogy a jegyzet legtöbb tárgyból kenés példány számban ké­szült. Ez nem elszigetelt szegedi hiba, mert infor­mációi szerint a másik két karon ugyanez a helyzet. Hallott arról is, hogy a régi szigorlók, akia uj 1 gyzetékből akarnak elkészülni - helytelen moaon­­lelérral kénytelenek megvásárolni a jegyzetet a hallgatóktól. Ez helytelen, mert Így a szigorlók ■jegyzethez jutnak ugyan, de az eladott jegyzet hi­ánya az I.felévi anyag ismétlését lehetetlenné ' te­szi és az a hallgatók "évvégi vizsgakészülését fog­ja veszélyeztetni. Helyes lenne pótlólag megfelelő Sá Idény számot lehúzni. Ha. a régi stencil használ - a tó, akkor ez lenne a legjobb megoldás, ügy tudja, hogy a másik két kar pótlólag lehúzta a jegyzete - két. Ez természetesen a stencil minőségétől függ. Helyes, hogy minden professzor foglalkozzon az olső órákon á vizsgák kiértékelésével, Én.is ar­ra gondoltam, hdry vizsgatapasztalataimat közlöm a hallgatókkal és ok is megmondhatják tapasztalatai­kat ."Meglehetne úgy oldani, hoöy évfolyamonként ötetlen foraában összejönnének"az előadók, hogy tapasztalataikat kicseréljék. A II.félévi vizsgák előkészítésével kapcsolat­ban:. az egyes vizsgák' beosztásánál a vizsgázó és vizsgáztató érdeke, hogy az órára pontosan* előre me határozott legyen. Természetesen külön kívánsá­gok vannak, amelyek főleg a meseiekre vonatkoznak. Jó lesz bevenni tervünkbe, hogy rendezzük a hall­fatók beosztását. A hallgatók'esetleg közölték is ivánsásukat, de ez sokszor nem jutott el a vizsgáz­tatóhoz, aki viszont hiába várt a kiirt hallgatók­ra és ebből különféle félreértések származnak. A vizsgázók, ugylátszik, nem tudják, hogy erggel kel­lene megjelenni. Ez nagyon könnyen tisztázHató úgy, hop- a II.félévi vizsgatérítésbe megfelelő záradé­kot veszünk fel. Az elnök megjegyzi, hogy az ui tanúim nyi és^ fegyelmi rendtartás széllémenez akkor vagyunk hűek, ha ebben a tanári kar nagyobb mértékben veszi ki részét. Van egy része a tervnek, hogy a Tanulmányi Osztály ismertetni fogja a fegyelmi szabályzatot a 4.

Next

/
Thumbnails
Contents