Szegedi Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi kar tanácsülései, 1949-1950, Szeged

1949. 12. 07. 3. rendkívüli kari ülés

510/1949-50. j k. s zám Je gyzőkönyv a Szegedi Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának 1949. évi december hó 7-én /szerdán/ déli 12 órakor a kari tanácsteremben megtartott III. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Búza László e.i.dékán, elnök, Dr. Szabó József e.i. prodékán, Dr. Antalffy György, Dr. Bónis György, Dr. Dezső Gyula, Dr. Horváth Róbert, Dr. Kelemen László, Lukics Andor Dr. Móra Mihály, Dr. Perbíró József, Dr. Pólay Elemér, Dr. Ruttkay György, Dr. Schneller Károly, Dr. Schultheisz Emil kari tagok. Igazoltan távol: Dr. Bibó István, Dr. Martonyi János kari tagok. Jegyzőkönyvet vezeti: Dr. Perbiró József kan tag. az pes-Az elnök üdvözli a Kar megjelent tagjait, ülés szabályszerű összehívásának és határozatié*,— Bégének megallapitása után az ülést megnyitja,majd napirend előtt a következő nyilatkozatot olvassa "Szükségesnek látom hangsúlyozni azt, hogy a kari ülésen elhangzott nyilatkozatok bizalmas természetűek, szinte a hivatalos titok természe - tével birnak c nem engedhető meg, hogy azok a Kar tagjai által másokkal vagy éppen a közvetlenül ér­dekelttel közöltessenek. Bem azért, minthanyilat­­kozataiért a kar tagjai nem vállalnák a teljes jo­gi és erkölcsi felelősséget, hanem főleg azért, mert a nyilatkozatok rosszhiszeműség nélkül is könnyen olyan formában jutnak nyilvánosságra,amely alkalmas a nyilatkozó intencióit elferdíteni.A köz­vetlenül érdekelt természetes elfogultsága folytán szinte szükségképpen másként veszi fel a nyilatko­zatot. mint ahogyan közük vele. Ebből zavarok és ellentétek támadhatnak s ez semmiképpen nem alkal­mas annak a nyugodt légkörnek a biztositására. a­­mely a Kar eredményes munkájának nélkülözhetetlen előfeltétele. Tudomásomra jutott, hogy fCLamár Zoltán tanár­segéd legutóbbi rendes ülésünket követő napon is­merte az ügyével kapcsolatban az ülésen elhangzott nyilatkozatokat, sőt azokat egyesek előtt érteke­lő megjegyzésekkel is kisérte. Hagyon kívánatos, hogy jövőben hasonló indiszkréció ne forduljon elő.w 9. 515/1949-50.jk.szám. Az elnök emlékezteti a . Kart arra, hogy a III. rendes ülésen a Kar elfogad­ta Dr. Klamárholtán tanársegédnek a tanulmányi bi­zottsági tagságról való lemondását. Ugyanezen az ülésen Dr. -lóra Mihály egyetemi ny.r.tanár, a ta -1.

Next

/
Thumbnails
Contents