Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1947-1948, Szeged
1947. 12. 17. 4. rendes kari ülés
194-7» május 22-én tartott VIII,rende's ülésén elfoglalt azt az álláspontját, hogy a szébanlevÓ címadományozás a magántanárrá képeéltéé iránti eljárásnak - bár a kollokvium és a próbaeloadás alóli főimen^ téa mellett való - lefolytatása titán, a hafcilitáOid megerősítésére irányuló felterjesztéssel egyidejűleu kérelmez tessék, Karunk a folyó iu. 4-én tartott értekezletén megállapodott abban, hogy az eljárásnál a már korábban magántanárságot nyertek rendkívüli tanári Címmel való kitüntetésére vonatkozólag a 11,041/ 18C6/lII*VkDi*öa. rendelet 4» pontjában foglaltakat tekinti irányadóul; ezért felkérte 5r* Szabó József és Dr • M éra ki irály ny • r . tanárokat, mint f a Kar felfogása s zerinfc a hivatkozott miniszteri rendelet alapján e-' gyetei.JL rk.tanári cimre felterjesztendő Br. Csorba János, a tlagyar Köz igazgatási Bíróság elnöke és' Dr.Güt rög Frizes ügyvéd tudományos munkásságának értékelése tekintetőben illetékes szakprofesszórókat, hogy véleményes jelentésüket éü javaslatukat, még egy szaktanár aláírásával ellátva a mai kari ülésen terjesszék elő» Dr. Szabó József ny.r. tanár ezekután felolvassa a t>r, Csorba Já[nosra, a kagyar Közigazgatási Bíróság elnökére vonatkozó, általa és Er# Martonyi János ny.r,tanár által aláirt, VI. sz. alatt mellékelt javaslatot. Beható eszmecsere után ^elnök el rendeli a titkos szavazást. A s^ava-V . 'o, 1 , »átok megszámlálása után elnök megállapítja, hogy 6 igen és 1 üres 5.