Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1945. 12. 03. 2. rendes kari ülés
vált "be. Az olcsóbb munkaerők teljesítménye annál is inkább kifogással volt illethető, inert e segélydijasok egyben karunk magasabb évfolyamainak hallgatói is voltak, s mint ilyenek, munkaidejüknek csak bizonyos töredéket fordíthatták a tanszék szolgálatára; másfelől karunknak a tudományos segédszemélyzet szolgálatára vonatkozó szervezeti szabályzata ezen munkaerők-» tői kifejezetten is kevesebb teljesítményt követelt, mint a kinevezett dijas gyakornokoktól, illetve tanársegédektől. így az a tapasztalat érlelődött ki, hogy a hivatásszerű és a t udo mányo s munka által me gki vén t odaadással végzett tevékenység csak azoktól remélhető, akiktől a szambavehető anyagi ellenérték fejében valóban teljesértékü munkaidőt követelhet meg az egyetem. Ez alapon arra a -bionnyal Miniszter TTr által is osztottan-- spontra jutott a kar, hogy a bár szerény, de némi egzisztenciaalapot biztositó állások kreálása karunk tudományos munkássága érdek'ben már nem halasztható. Ez a gondolat vezette a kart akkor, amidőn fenti kérelmet Miniszter Ur nagybecsű elbírálása elé bocsátja. Ezek szerint egy-egy adjunktusi, tanársegédi, illetve dijas gyakornoki állás volna szervezendő a következő két-két tanszék mellé: a/ római jog és egyházjog, b/ jogtörténet és politika, c/ közjog és közigazgatási pénzügyi jog, d/ közgazdaságtan-pénzügytan és - jogelmélet, e/ statisztika és szociológia, f/ nemzetközi jog és összehason-4-6.