Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1945. 12. 03. 2. rendes kari ülés
Tv ben. Igazolva a közigazgatási biróságnál 13/1945* szám alatt. Dr. VAS TIBOR született 1Q11. V. 27-én, nős, jogtudor, ügyvéd.Igazolva a budapesti ügyvédi kamara i^ gazoló bizottsága által 1945* V.25- én 341* szám alatt. Ami a két tanszék elnevezését illeti, tisztelettel javasolnám Miniszter Urnák, ho'-y -szemben az eredeti, a leiratban szereplő elnevezéssel- a dr. VAS TIBOR-ral betöltendő szociológiai tanszék nevét "szociológia, különös tekintettel a jogintézmények szociológiájára" cinnel és a dr. SZAIh U’ZSKF-fel betöltendő összehasonlitó jogtudományi tanszék nevét "nemzetközi összefüggések és összehasonlitó jogtudomány" eineve-* zéssel felcserélni méltóztassék. Egy körülményt a kar a köz ér\ dekében nem hagyhat emlités nélkül, nevezetesen azt, hogy hitelt érdemlő értesülés szerint dr. VAS TIBOR mindkét szemére vak vagy legalább is látólépess-'ge igen nagy mértékben korlátozott. A kar nyilván csak még mélyebb tisztelettel fog adózni a. szak-1 X vélemény által különösképpen kiemelt szellemi alkotóképesség iránt s éppen ezért fenti tényt korántsem azért emelem ki, hogy ezzel saját javaslatom meggyőző erejét akár e*gy ''nyalattál is oyengitsen. De a közért való, felelősség terhének a tanári testület és.a döntő szót kimondó miniszter közt való megosztása érdekében tartottam ezt lelkiismeretbeli kötelességemnek. 'indazonáltal miniszter Ur netalán! a gályáit enyhítendő,hangsúlyozom azt, hogy a szociológia nem szigorlati és egyben nem is alapvizs-5> 3°.