Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged
1945. 12. 03. 2. rendes kari ülés
mányok ^erince s mint ilyen, legfontosabbika , 2/ alapvizsgatárgy, 3/ Kolozsvárott a kar két magánjogi tanszékkel rendelkezett s igy legalább az egyik meghagyott tanszék haladéktalanul betöltendő már esek azért is, mert 4/ a kolozsvári kar státusában s egyben a fenti számú leirat szerint a kar megalakításának feladatával felsorolt tan.'ro’ között szerepel dr. SZÉKELY ISTVÁK , aki Kolozsv-rótt a II. számú magánjogi tanszék tanára volt és végül 5/ a fenti leirat szerint "a megbízott tanárok mindegyike elvileg azt a tanszéket látja el, amelyet Kolozsvárott látott el." Dr. SZÉKELY ISTVJLRA nézve fentiek alapján megnyilt az a lehetőség, hogy sai't korábbi tanszékét elfoglalhassa. A kar folyó hó 4-én .tartott ülésén dr. SZÉKELY ISTVÁNT a magánjo a tanszékre egyhangúlag meghivta s ő a mellékelt nyilatkozat szerint a merhivást el is fogadta. Ez alapon mély tisztelettel arra. kérem Kiniszter TJ- rat, ho°y dr. SZLKEIY ISTVbK kino^eztetése iránt a miniszterelnökhöz sürgős előterjesztést tenni méltóztassék. Egyébként legyen szabad ismételtén felhívnom Miniszter 'Ur figyelmét arra, hogy dr. SZÉKIIY ISTV' aki 1914- től 1940-ig az egri érseki jogakadémián, 1940-44* között a kolozsvári Ferenc Y'zsef Tudományegyetemen a magyar ma jog tanára volt,az említett 38.244/19;í-5*v* sz. leirat értelmében -Szászy Istvánnak a karból történő kiválása folytán- m-'r igy is úgy volna tekinthető, mint a magánjog tanszé,34*