Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

1946. 07. 10. 7. rendes kari ülés

b&l dekében rendelkezésünkre álló módo­kat és eszközöket, Karunk folyó évi junius hó 19-én tartott VI. rendes ülésében dr. Martonyi Jánosnak, a közigazgatási és pénzügyi jog ny.r. tanárának javaslatára egyhangúlag elhatározta, hogy az 1946-47. tanév I. félévétől kezdve, a 11.140/1945. M*E. számú rendeletén /Magyar Köz­löny 1945. évi 186. szám/ alapuló kétéves /négyféléves/ tanfolyamot tart olyan 20-45 éves személyek, el­sősorban mindkét nembeli munkás- és paraszti!jak, valamint köz- és magán­alkalmazottak részére, akik az egye­temi felvételre jogositó érettségi bizonyitvánnyal nem rendelkeznek,de a megtartandó felvételi vizsgálatokon kellő értelmi fejlettséget igazolnak és akik e tanfolyam elvégzése után bizonyos, az erre nézve kiadandó kü­lön kormányrendeletben meghatározás­ra kerülő közszolgálati állásokat nyerhetnek el, kitűnő eredmény eléré­se esetén pedig Karunk rendes hall­gatói lehetnek és rövidített tanul­­' • mányi idő után doktori oklevélhez juthatnak. A Karunkon szervezendő tanfolyam­nak dr. Martonyi János ny.r. tanár által készitett és a Kar által a fo­lyó hó 10-én tartott VII. rendes ü­­lésen ugyancsak egyhangúan elfogadott szabályzatát csatoltan tisztelettel felterjesztjük Miniszter Úrhoz, azzal a kéréssel, hogy azt jóváhagyni és -miként ez a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és államtudomá­nyi karán szervezett esti munkástan­folyam és munkásszeminárium szabály­zatára vonatkozólag történt- a Magyar 8.

Next

/
Thumbnails
Contents