Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

1946. 03. 13. 3. rendes kari ülés

reskedelmi középiskolai tanári ok­levelét. Szegeden a városi kereske­delmi leányközépiskolában kezdte meg működését. Szegeden Kogutovicz Károly vezetése alatt az egyetem földrajzi intézetében dolgozott. 1939-ben és 1940-ben, rövid szegedi tanárságom idején, a statisztikai szemináriumban részben irányításom alatt, részben egészen önállóan bú­várkodott és talán ez is lökést a­­dot c arra, hogy a föld és nép közöt­ti kapcsolatnak a vizsgálatánál a statisztikai szempontokra kellő hangsúly kerüljön, ámbár évekkel az­előtt megjelent doktori értekezése is kifejezetten népesedési statisz­tikai tárgyú volt. Szamosujvárra történt áthelyeztetését is azért kérte, hogy az egyetem jogi karával és nevezetesen annak szemináriumi könyvtárával, nemkülönben az Erdé­lyi Tudományos Intézettel állandó kapcsolatban maradjon. Az összeom­lás után átmenetileg gyárimunkásként Szentendrén tartózkodott, majd 1945. április havától kezdve a szegedi tan­kerületi főigazgatóságon szakisko­lai felügyelőként működött. 1945. szeptember hó 1-től kezdve a szege­di állami polgári iskolai tanárkép­ző főiskolánál az üresedésben levő földrajzi tanszék helyettesitésével bizta meg az igazgatótanács. Külföl­di tanulmányutat tett Franciaország­ban, llémetországban, Hollandiában és Svájcban és bejárta évekkel eze­lőtt Bulgáriát, Törökországot, Szi­­riát, Palesztinát, Egyiptomot és Gö­rögországot. Kiemelendő életrajzából az, 88

Next

/
Thumbnails
Contents