Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1945-1946, Szeged

1946. 03. 13. 3. rendes kari ülés

re kötelezett leendő jogalkotóknak, jogalkalmazóknak és adminisztrátorok­nak a látókörét. Amiképpen a nagy panorámák és a tudományok ezzel kap­csolatos gazdagodása rendszerint a hatásterületekről való áttekintések utján nyilnak, úgy csak örömmel keld tudomásul vennünk azt, hogyha a sta­tisztika és az emberiöldrajz mesgyé­­jén álló tudománykorbői kéri valaki a venia legendit. A tárgykör -ismé­teljük- bőségesen nagy ahhoz, hogy a túlzott specializálódás hátrányai ne fenyegessenek és hogy ezáltal el ne tereitessék a szigorlatra készülők figyelme a statisztika szorosabb ér­telemben vett feladatairól. Ami a formai kellékeket illeti, a beadványok között elsőnek csatolt doktori oklevélre vonatkozólag meg kell állapitanom azt, hogy Aldobolyi Nagy Miklós nem a jog- és államtudo­mányi karon, hanem a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem közgazdasági karán szerezte oklevelét, ahol két évi kutatómunka után beadott értekezése elfogadtatván, gróf Teleki Pál, Laky Dezső és Czettler Jenő e­­lőtt tett tudori szigorlatot 1936. junius hó 10-én, tehát közel tiz év­vel ezelőtt. A képesitő szabályzat 3.§-a ér­telmében "magántanári képesitésre rendszerint csak karbeli doktorok" bocsáthatók. A "rendszerint" határo­zó tehát nem zárja ki azt, hogy ki­vételképpen más karbeli doktorátus­sal rendelkező egyén is habilitálha­tó legyen. Ilyen praesedensek vannak. /Pl. Szádeczky Kardoss Tibor jogtu­dományi doktori oklevéllel képesit-86.

Next

/
Thumbnails
Contents