Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1939-1940, Szeged
1940. május 30. IX. rendes ülése
1933-34. tanév II. felében a jogi tárgyak lránt érzett vonzalomból római jogot, továbbá két féléven át államszámvitelt hallgatott és e tárgyakból szorgalmi jegyet is kapott. Bölcsészettudori képesítést egyetemünkön 1934 május hóban surna cum laude jelzéssel szerzett. Egyik szaktárgya a magyar művelődés történet volt, amelynek keretében magyar alkotmány és jogtörténettel Is foglalkozott. A kérés teljesítésével folyamodó fordított féléves hallgatói minősége megszűnnék. A Kar folyamodót - figyelemmel a leér vényében előadott indokokra - az 1939-40. tanév II. felében hallgatott egy féléve alapján az I. alapvizsgálatra bocsátja. 2./ 786-1939/40 j.k.sz. Keller József joghallgató a kir. m. Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán végzett tanulmányai s az ott kiállított végbizonyítványa alapján jogi tanulmányaiba két félév beszámítását kéri. Folyamodó alapvizsgálati kötelezettségének megfelelt. Az I. alapvizsgát szabályszerű időben ismétlés mellett szótöbbséges sikerrel, a II. alapvizsgát szótöbbséges képesítéssel, a III. alapvizsgát kari engedéllyel az V.félév végén a büntetőjogból javítással