Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1939. június 20. X. rendes ülés
volna. Illetőleg Korényi Károly még azt is előadta, hogy a gázgyári üzemvezetőségnél a szóbanlevo alkalommal nem volt Jelen. Megkeresésemre a szegedi m. kir. rendőrkapitányság vezetője, Dr. Buócz Béla főkapitányhelyettes ur azt a tájékoztatást szolgáltatta, hogy Liszka Nándor 1938 év tavaszán, amikor a Hubay Kálmán vezetése alatt állott Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Szegedi Szervezete megalakult ebbe a párttagba lépett be és a Hungarista Mozgalom "csaknem minden megmozdulásában résztvett". Egy engedély nélkül tartott gyűlés miatt ellene folyamatbatett ügyben ki is jelentette, hogy tagja a Hungarista Mozgalom Szegedi Szervezetének. Abban a bűnügyben is, amely ellene felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétsége miatt indult meg, beismerte Liszka Nándor, hogy 11 a Hungarista Mozgalomnak tényleges párttagja".* Más egyetemi hallgatóra vonatkozólag a rendőrkapitányság vezetőjének nincs adata arranézve, hogy tagjai lennének a szóbanlevő pártszervezetnek, vagy más politikai pártnak. A tisztelettel ismertetett eljárási adatokra tekintve, indokoltnak mutatko-