Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1939. március 30. VII. rendes ülés
m tett kérdésre az, hogy ez időszerint és éltálában az ösztöndíj élvezésének a tanév folyamán megszűnése esetében az alapítólevél határozott rendelkezése értelmében semmi Intézkedésre a tanév utolsó üléséig szükség nincs. Az alapítólevél IV. pontja ng anis akónt rendelkezik, hogy az ösztöndíj megüresedésének esetében minden alkalommal a tanév utolsó kari üléséből pályázati hirdetményt bocsát ki a kar a mindenkori folyó óv szeptember 10-i lejárattal. Ezt a rendelkezést pedig annak tudatában tette, hogy az ösztöndíj élvezete tanóvközben is megszünhetik; mert ugyancsak az alapítólevél IV.pontja/2. bek./ szerint az ösztöndíj a végbizonyítvány elnyerése után doktorrá avatásig» de legfeljebb a végbizonyítvány kiállításától számított egy évig élvezhető; továbbá a IV. pont /10 bek./ értelmében az alapítványi jövedelem élvezése te név közben is elvonható,amely terminusok indegyike a tanév folyamán is bekövetkezhetik. Arra az ily esetben szükségképpen előálló kérdésre, hogy mi történjék az időközi fel nem használt jövedelemmel - hogy e kérdésre maradjon nyitva - az alapítólevél intéz.edéseinek szemelőtt tartásával az a tiszteletteljes vólemó-