Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1938-1939, Szeged
1939. január 26. V. rendes ülés
AYL ről. Liszka Nándor azt Is kijelentette, hogy ez a követelés ultimátum. Majd távozóban a diákok a munkásokat figyelmeztették, hogy esetleges panaszaikkal forduljanak a Somogyi-utca 25 szám alatt levő helyiségben állandóan tartózkodó diákbizottsághoz. A Kereskedelmi és Iparkamara iratában a szóbanlevő helyiséget "Nyilas párt hely is égnek” nevezi. Abból a szempontból hogy fegyelmi eljárásnak lehet-e helye, a panasz utóbbi része mindenesetre gyanút szolgáltat arranézve, hogy a Tanulmányi- Fegyelmi- és Tandíjszabályzat 94.§-ába ütköző magatartást meg lehet állapítani. Amenynylben ugyanis a panaszban megjelölt az a helyiség, amelyben állítólag "diákbizottság” tartózkodik, valamely politikai pártnak a helyisége, ebben az esetben azok az egyetemi hallgatók, akik politikai pártnak tagjai, megszegték az említett szabályzat 94 §-ának rendelkezését, amely szerint " az egyetem haligatói az egyetemi tanács felügyelete alatt nem álló egyesületeknek csak az egyetemi tanács engedélyével lehetnek tagjai, és az egyetemi hallgató köteles az Illetékes kar dékánjának bejelenteni, hogy milyen nem egyetemi egyesület tagja." Ez a szabály kifejezetten csupán